|
|
|
|
|
|
Válogatott szerkesztői munkák:
Hamvas Béla emlékszám,
Életünk folyóirat 1987/11. (Várhegyi Miklóssal)
Szabó Lajos emlékszám,
Életünk folyóirat 1989/9-11. (Várhegyi Miklóssal)
Galagonya magyarok.
Szemelvények a magyar nyelvű filozófiából Apáczaitól Böhmig.
1992 (Várhegyi Miklóssal)
Elmész.
Szemelvények a régi magyar filozófiából. 1994 (Várhegyi
Miklóssal)
Nietzsche különszám, ExSymposion folyóirat 1994
(társ-szerkesztőként)
Nietzsche-tár.
Szemelvények a magyar Nietzsche-irodalomból. 1996 (Kunszt
Györggyel és Laczkó Sándorral)
Athenaeum-tár.
A Magyar Filozófiai Társaság vitaülései 1938-1944. 1998 (Kunszt
Györggyel és Laczkó Sándorral)
Rabindranath Tagore: Szentjánosbogarak. 1994 (Várhegyi
Miklóssal)
Szabó Lajos: Tény és titok.
Összegyűjtött írásai és előadásai. 1999 (Kotányi Attilával és
Kunszt Györggyel)
Kunszt György: A Hagyomány Jövője. Prolegomena. 1995.
Ruszt József: A Föld lapos és négy angyal tartja.
42 év és 42 megszólalás. 2004 (Nánay istvánnal)
Szakkönyvek:
A műemlékvédelem alapjai.
Budapest, Porta Speciosa, 2010.
Műemlékkutatás. Budapest, NSZFI, 2010.
Kőszegi Lajos író,
szerkesztő, tanár (Devecser, 1956. november 7.) A győri
építőipari szakközépiskolában érettségizett 1975-ben. 1981-ben a
pécsi műszaki főiskolán építész-műszaki tanári oklevelet kapott.
1984-ben végzett a Bálint György Újságíró Akadémián. 2008-ban a
Budapesti Műszaki Egyetemen műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet
szerzett. 1981-től 1988-ig újságíró: Universitas, Dunántúli
Napló, Somogyi Néplap, veszprémi Napló. 1985-86-ban a Visszhang
folyóirat felelősszerkesztője. 1988-1991-ig a veszprémi múzeum
irodalomtörténésze. 1992-től tanár. 1989-1999-ig a Pannon
Panteon könyvsorozat főszerkesztője. 2000-2004-ig a veszprémi
Petőfi Színház irodalmi vezetője. 2004-től ismét tanár...
e-mail:
koszegis@gmail.com
+36 70 6185005
8200 Veszprém, Cserhát 1.
|
| |
semmi + valami = minden / elbújt bennünk Isten...
Ha fény volnék, akkor nem tudnám megkülönböztetni magamat a
Fénytől... |
A
PLÚTÓ ÜZENETE
Elképzelhetek, teremthetek egy másik világot:
ez a bölcsesség és a szépség országa.
Látom önmagamban és mindenkiben a teljes tudat tisztaságában élő embert, aki
minden pillanatban az örökkévalóság istenarcát hordja.
A planetáris országban minden ember önmagától értetődő öröme, hogy jobbat
teremtsen, mint önmaga. Olyan föld, ami menny, ahol a gyémántkeménység meghajol
a jázminillat előtt. Ahol a betegség és az egészség harcát fölváltja a normális.
Ahol a jó és rossz harca föloldódik a szent mértékben. Ahol az érző lények
örömkönnyéből születnek óceánok... S amikor a csillagok az égen bennünk
gyönyörködnek.
I imagine, I created a different world: a world of beauty and wisdom. I can see
myself and the others whose faces give the light of eternal divinity. In this
planetary world the triumph of each human is the aim to create their better
selves. A land of heaven where the firmness of diamond bows before the jasmine.
A land where health wins the battles with illnesses. A land where struggles
between the good and the evil melt in the depth of the sacred thought. A world
where new oceans are born from tears of joy... In this world, the stars
appraise the humans.
Me puedo imaginar que puedo crear otro mundo:
es el mundo de la sabiduría y la belleza. Me veo a mí mismo y a todos los que me
rodean que viven en pureza, el hombre que en cada momento lleva el rostro de
Dios para la eternidad. La felicidad de cada persona es que crea en algo mejor
que en sí mismo. Una tierra que es el cielo, donde la dureza del diamante se
inclina ante el jazmín. Cuando la guerra entre la enfermedad y la salud
reemplazan la normalidad. Donde la guerra entre el bien y el mal se disuelve en
algo sagrado. Donde todos los habitantes de la tierra lloran lágrimas de alegría
de los cuales nacen los océanos... Y cuando las estrellas en el cielo nos
admiren a nosotros.
*
Nem-örök énem
hajtott, hogy szerezzen magának egy kicsinyke gyönyört és halhatatlanságot. Ám
egy életre szóló találkozás utat mutatott: találkozás a tradíció szellemét
szívemben felébresztő arkangyal, Hamvas Béla műveivel. Aztán a
Böhme-Nietzsche-Ebner vonalán haladó Szabó Lajos nyomdokaiba lépve elindultam az
álomból a félálomba... Az irodalmon, a színházon, az esszéken, a filozófián és a
teológián át haladva jutottam el a szavakon túlra. Friedrich Nietzschével
hosszasan álldogáltam a szavak lángoló és leomló hídján. Majd Gurdjieff
rendkívüli látomásaiban tűntem el. Konkrét spirituális gyakorlatokat Buddha
tanításai és a vadzsrajána felhatalmazások adnak, olykor megnyugodva üldögélek
Dilgo Khyentse menedékében. Ken Wilber integrális nézőpontja ösztönzött tovább
az önmeghaladásban és felnövésben. Eckhart Tolle rámutatott a mindig velem lévő,
engem soha el nem hagyó belső csendre. Az advaitin
mesterektől, a kifejezhetetlen jelentőségű Ramana Maharshitól és a
megingathatatlanul állhatatos Nisargadatta Maharajtól kapott iránytűvel –
kutatom önmagamban a bennem minden feleslegest elégető turiya-hajnalt. Még
helyettem mondják: „Én vagyok az!” Az a választás nélküli, meghatározhatatlan és
megfigyelhetetlen szabad figyelő, az igából igébe lépő tanú. A Mester arra a
pillanatra vár, hogy végre azt mondja: „Már nincs mit tanítanom neked,
felismered ittlétünk célját – és nevetsz –, hogy az ember céltalanul és szabadon
szeret.”
*
|
|
|