koszegis@gmail.com

Kőszegi Lajos

NE LÉGY TÁVOL!

NE LÉGY TÁVOL!
Tartalom:

MOSDÓMEDENCE
NE LÉGY TÁVOL!
Szavak
Kagyló
Reggel
Nappal
Európa
Nyár
Erdő
Őz
Nap
Kenyér
Vörös
Káprázat
Szám
Virág
Tűz
Este
Ősz
Kutya
Bor
Fekete
Én
Víz
Idő
Könyv
Hold
Éjjel
Álom
Karácsony
Itt
Kézirat
Kor
Napló
Sakk
EMLÉKKÖNYV
Kelj fel!
Gondolj rám!
Látogasd meg a földet!

A "Ne légy távol!" című kötet esszétöredékei (eredetileg naplójegyzetek) egy személy töprengéseinek könyve. Keresése annak a bizonytalan egyensúlyú állapotnak, amelyben az (Én) felébred; keresése az útnak, amellyé az (én) válhat; keresése egy személyes élet (én-nélküli) értelmének. A szerző első könyvében kísérletet tesz arra, hogy egzisztenciáját (ha van) megnyissa minden sötétségnek és világosságnak (a proapokaliptikus korban, amikor a Név távol van). A kötet írásai (vallomások, kisesszék, töredékek) egy belső beszéd hullámzásai, egy élet és szemlélet monológ-töredékei a huszadik század végéről. A könyv három részből áll: az első rész az, ami itt olvasható; a második rész az, amit a szerző elhagyott vagy nem írt le; a harmadik az, amiről a "szó van". Az írások emlékkönyvvé állnak össze, amelyben megvalósult és valóvá-tehetetlen vagy valóvá-tehető mondatok kavarognak, egyes szám első személyben, ahogy a zsoltárénekest hallani: "Ó, Uram, ne légy távol..." (Medium Könyvkiadó, 1993)

"Leteszem és várok. Miután elolvastam Kőszegi Lajos könyvét, éreztem, hogy le kell fordítanom. Egyazon ösvényen haladunk: Hamvas, Szabó Lajos, Nietzsche... A birtokába kerített tudást valóban rövid jegyzetekké erjesztette. Érződik mégis az oda vezető út hosszúsága, és a meglelt kifejezésmód határozottsága. Rövid mondatok. Kőszegi végérvényesen legyőzte magában a nagyralátástól való félelmet: csak az értelmére érdemes odafigyelni, hiába hosszú, komplikált, nehezen érthető a mondat; csak a vékony könyvek képesek világunk súlyát és terhét magukban hordozni..." (Sava Babić : Esszényi kis üvegcse, 2001)

Ne légy távol!

esszétöredékek

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem." (1 Kor 13,12)

Kőszegi Lajos író, szerkesztő, tanár (Devecser, 1956. november 7.) a győri építőipari szakközépiskolában érettségizett 1975-ben. 1981-ben a pécsi műszaki főiskolán építész-műszaki tanári oklevelet kapott. 1984-ben végzett a Bálint György Újságíróiskolában. 2008-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett. 1981-től 1988-ig újságíró: Universitas, Dunántúli Napló, Somogyi Néplap, veszprémi Napló. 1985-86-ban a Visszhang folyóirat felelősszerkesztője. 1988-1991-ig a veszprémi múzeumban irodalomtörténész. 1992-től tanár. 1989-1999-ig a Pannon Panteon könyvsorozat főszerkesztője. 2000-2004-ig a veszprémi Petőfi Színház irodalmi vezetője. 2004-től ismét tanár.
Telefon: +36-70-618-5005
e-mail: koszegis@gmail.com

MOSDÓMEDENCE

I.

A valóság és a semmi között élek. Ebben a szakadékban kavarognak érzelmeim és a tulajdonjogra igényt nem tartó gondolatok, amelyekben a semmi bárminél inkább lenni kezd, aminél nem ismerek emberibbet.

Közeledünk egy világhoz, ami minden eddiginél rosszabb lesz. Távolodunk a valóságtól, ami sohasem volt a mienk. A megismerés ritka pillanatai után maradt róla valami édeskeserű emlék: a hamisítás oktalansága vagy a megtévesztés egykedvűsége.

Akik a "Nyugat" eltűnésében reménykedtek, mert - mint mondták - kimerítette lehetőségeit, egy sohasem volt világban hittek, amire azok emlékeztek előre, akik sohasem látták. Akik nem előre emlékeztek, hanem hátra lépve, gyűlölködve, nevetve éltek, a folyamatos krízist folyamatos tiltakozásukkal szidalmaik imáiba foglalták. A végre játszottak, az egyetlen egyre, amit valamennyien megismerünk, kivétel nélkül. Vég és kezdet között itt van az egész, akár a kéj és kín között a tisztulás (vágya).

Legfontosabb örökségem az alvás. Születésem óta alszom és nem álmodok. Ha moccannék, akkor azokkal tartanék, akik hisznek még valami relatív elkülönülésben. Elkülönülni az emberi fajtól és kapcsolatba lépni valami "Egészen Más"-sal. Lehetséges vagy nem lehetséges? Az, ami lehetséges, vagy amit annak tartok, kiesik.

A szaglásra redukálódott szellem korában (az okos állatoknak meg kell halniuk). Az érzékelés dicsőségét majd az érzékinek képzelt halhatatlanságban aratjuk le. Hajlamtól, történettől, sorstól szabadulni nem tudunk. Mindenki szeretne egy kicsinyke halhatatlanságot.

(Én) szeretnék fa lenni. Nem-érzékelni, pusztán lenni. Az öntudatlan szellemben lenni, ahol nincs alvás és ébredés. Éjszaka növekedni, gyökerek a földben, ágak az égben, rügyezni és virágozni, és egy szót sem szólni. Talán a fák az utolsó apostolok.

Az akarat (nem) szabad. Bármerre hallgatódzom, az akarat szabadságtalanságának küzdelmét hallom. A falloszcentrikus kor napja virrad, amelyben az akarat helyét a vágy szabadságharca foglalja el. Az ego kétségbeesése: vágyni a vágyra. A szabad akarat akkor halt meg, amikor a tízparancsolatnak ellenállt.

Elfelejtem a tegnapi és a holnapi bűnt. A mait megteszem. A megnyugvás a felejtésben jön el. A feszültség eltűnik a problémák és kérdések kacatjaival együtt. Az értelemből kihullnak a bizonyosságokba öltöztetett előítéleteim, a felejtés közömbös terében lebegek, ahol sötét van, mert a sötétségnek nincs anyaga.

Dagad a magány és a belőle származó bűn. A tudás, amint fölülkerekedik tetteimen. Mielőtt kilépnék az ajtón, kutyámmal sétálni az alvó város üres utcáin, "wu wei" (együttérző közöny).

Bármely kor emberi berendezkedése, az előző korszak elkülönülőiből, eretnekeiből, szembenállóiból él. Hogy kik voltak ők, senki sem tudja. Ha itt lennének velünk, észre sem vennénk őket. Az elkülönülés kultusza ez: nincs hova szökni.

Az elkülönülők, az eretnekek, a szembenállók, mint az univerzumba távozott válogatott űrhajóscsapat, eltakarják a harmadik bolygó mélyülő degenerációját. A láthatatlan küldöttei persze nem utaztak sehová, félreértéseinkben élnek tovább. Ők pedig a holtak nézőteréről figyelik az érzékek borzalmas háborúját.

(Én) nem (vagyok) itt. A láthatatlanból érkező (nem-érzéki) lények vagyunk. Nem szólhatok hozzád úgy, hogy sohasem fordultál meg odaát. Magány nem létezik. Az idegenség nem múló íze, ahogy a tükörből egy bukott angyal fel nem ismert arca csodálkozik rád. Azt mondod: embernek lenni nagyon nehéz. Nem tudom "ki"-ről beszélsz.

Minden vita, minden bizonyosság-igény és teodicea nélkül elismerni a (Név) létezését és nemlétezését; úgy élni, mintha nem létezne, vagy létezne és távol lenne - mert ez az egyetlen, nem kívülről ránk kényszerített követelmény, aminek eleget tehetünk: a (Név) segítsége nélkül élni, nem dölyfösen-gőgösen, hanem csupán nem számítani arra, hogy rendbe hozza életünket és lekapcsolja utánunk a villanyt.

Honnan jövünk, hová megyünk?

  A semmiből jövünk, a semmibe megyünk.

  Mi a "semmi"?

  Innen nézve (nem-érzéki) (szellemi) (személyes) lények valósága, ahonnan jön ez a szó - "semmi". Végső soron a "semmi" tagadó szó, és ha jobban megnézzük, azt jelenti: "nem tudom".

II.

Az Exodus Könyvében az áll, hogy a bölcsek építették a találkozás szent sátrát, teljesen úgy (löchol), ahogy kell. Becalél elkészítette a bronzmedencét és talapzatát a táborba gyűlt nők tükreiből, akik összesereglettek a találkozás sátrának bejáratánál. Mózes először vissza akarta utasítani a felajánlott tükröket, mert azok a női hiúság szolgálatában álltak. Mielőtt döntését meghozta volna, félrevonult. Töprengett és emlékezett: a nők osztoztak a szenvedésben, és ez nyomósabbnak bizonyult az elítélt hiúságuknál. Elfogadta a tükröket, de a fémet a sátor építéséhez nem engedte használni, hanem azon kívül. A bronztükrökből mosdómedence lett. Tükör, amiben csak akkor láthatod magadat, ha mosakszol.

III.

Töredék Várhegyi Miklós előadásából:

"totem - közösség: alacsonyabbal foglalkozás jegyében (növény: folyamat, állat: állapot) - dicséret, költészet: hattyúnyakú - szellemgyilkosság - tartósított, elhúzott pillanat - megfogás kedvéért - autonomizált nem-autonóm - bálvány - nem lehet nem-dicsőítenem, ez eleve adott - Teremtés, magára hagyva, szabadság - mindenki a legtöbbet akarja, ahhoz képest, látszás, kínlódás, az én hangsúlyozása deszakralizált közösségben - éberek (Hérakleitosz) - pluralizmus - használni (megköszönni a náciknak, visszaemlékezés) - hatalom, politika - test: lélek - szellem, betöltés - léthierarchia - eljutottság: túl (Buber: jó úszó) - megváltás (van) - megváltoztatás: semmisítés (Bábel) - minden probléma: hangsúlyprobléma - végtelen-probléma - nincs megoldás, mert nincs probléma - személy - szellemi változatlanság - a valóság egysége: az alacsonyabb elnyomja a magasabbat: egységtendencia - csak a legmagasabb - a többi mindenképpen (van) és reflektálatlanul - az első választás a fontos - nem tud nem lenni - a legmagasabb van, a többinek ereje van - Teremtés (teremtményiség) vallásfölötti jelentése - idő-előtti gondolása - ördögi (második) - fiktív realitás - "az elhibázott megtestesülése" a tevékenység teremtménye - tanítás stb. "Ki kérdezett?" meghamisítása - személy üresen hagyva - élet kutatásra stb. "áldozva" - teljes világkép kijelentések - ördögnek létet adni - (jaj annak, aki által) - ördögi és nem ördög (hangsúlyprobléma) - ördögiként szabadság, nem betöltve a szellemben (ha tudod, mit teszel, üdvözülsz) - nőt (nem nőit!) férfi létformába - szellem-megfogás - közbülső helyek (módszer, művészet, kérdés, kritika stb.) - nem vizsgálhat, nem lehet szava - személyben a közösség (megnyilvánulhatatlanul, szétválaszthatatlanul, vizsgálhatatlanul stb.) és csak így - potencializálás - mostban az örök, mozdulatban a művészet és a tudás, személyben a dráma, mítosz és nem fordítva - bennem mindenki, aki volt és lesz: indulás - egész - nem tudom - mindenképpen hatalmi szempont: valami baj van - indulásként ("kivonni az először gondolt számot" - végtelen-probléma) - hatásosság, mikroszkóp, sáska előtti hódolás, mindenféle mennyiségben győz, női egyenjogúság, plakátművészet stb. - kinyilatkoztat és elrejt: bhávaná, nem ház - "szellemgyilkosság" - kígyó, porevő, nem tud kérni (chaszid) - varrás nélkül - nem történelem, sci-fi - abszurd fantasztikus: csak összetett (mennyiség), lázadás (mennyiség jelen: politika, érzékek) - modern űrzene csodaracionalizálás - fiktív realitással a valóságot - tevékenység bliccelése - lelkiok - saját vég - atombomba - környezetszennyezés - mindig minden mondva van - bárhonnét indulhatok - kiterítés - komolyan venni - összekapcsolás - először nem tudok mindent mondani - a második az első majma, balekja - jót mondani, aztán már csak meg kell csinálni - elsőnek lenni: szellem - egy dologban megegyezni, nem többen, a többi az első hamisítottja - a hamisítások során át ("elhibázott megtestesülés"), miatt - totálisan elrontott szisztémák - csak a szekularizáció ad létet (értelmet) - hit: optimizmus - a lázadás örök rabsága (kötöttsége), csak példa, képlet lehet - megfogás számára készült - Szent Lőrinc megfordulása a nyárson: a másik oldalán jobban érezte magát? - örök életű istenek stupidok - a szellem nevetve tagad és kell megállnia - teremtésből kizuhanni - javítani: rontani (semmisíteni) - provokálni - mozgás (magamévá tevés, érzék-szellem, hatalom, hazugság, alacsonyabbal való foglalkozás) - labirintus: szag - szabadság: itt nincs értelme, nem jelentkezhet - módszer (hatalom, használás, politika) - bűn, büntető isten - a valóság egy-hangúsága - kinyilvánulás - Teremtés-ítélet (nem részből az egész felé vagy fordítva, hanem a viszonylag kevésbé differenciálttól - minden - a viszonylag jobban differenciált felé - átvett minden) - kész-ség - egy pillanatot elismerni teljes egészében: a szabadság megjelenik - magamravétel stb. - ott kezdődik, ha már nem fontos, ha saját helyéről a többi felismerhetetlenségét nem akarom kihozni - görcs: látszás (abszolúttól való eltérés) a semmi sem történik felé nyitottságban - a kinyilvánítottal való éberségben közösség minden éberrel - a valóságot a folyamatos kinyilvánításban ejteni"

NE LÉGY TÁVOL!

Szavak

Eltévedt szavak. Elhagyottak, kifosztottak, megcsúfoltak, megtépázott madársereg. Amit rátok bíznak, kelt életre és öl meg titeket. Szavak, amiket elhallgatnak, kimondanak, leírnak, olvasnak - életetek egy pillanat. Huszonnégy órán át repkedtek az országos üvöltésben és suttogásban. Megsokszorozódva hulltok egy korszak szakadékába, amely fájdalmasan ébred önmagára.

A szavak. Nem hallod, és nem jönnek, amikor te mondanád. Hol vannak?

Üldögélt egy padon. Öreg volt és szótlan. Helyet mutatott. Néha mondott valamit.

  "Az emberek elől elszökni nem lehet."

  "Az ami történt, amibe így vagy úgy belekeveredtem, a teljes visszakanyarodás példája volt az embert anyagként széttaposó primitívséghez."

  "Összeroppant országban élek, nyitott sírokba szitál az eső. Mert elfogyott az ember könnye. Távol valaki sír."

  "Szeretném mondani: szerettem."

Az apokalipszis először logocentrikus volt. A fenomenológia-hermeneutika utóvédharcában (lángoló világ) az eidetikus korszak következett, a nemlétező képek ideje. A szavak meghaltak a belső hallás süketségében és az elhibázott testetöltésben.

Kagyló

Négyen üldögéltünk a cellában. Igyekeztünk nem csinálni semmit. Ha valamelyikünk mégis próbált valamit, a többiek gyöngéden megakadályozták. Elvettük a cipőfűzőjét, esetleg a cipőjét is. A cella ablakát befüggönyöztük, azzal a hallgatólagos indokkal, hogy kinézni maga a kilátástalanság. A félhomályban közös szökésünket terveztük. A vékony falakon áthallatszott a monoton sortűz, az elektronikus írógép kattogása, a telex sorozatvetőjének ropogása. Valamelyikünket mindig elvitték a kihallgatásra. Egyesével sebezhetőbbek voltunk, s ezt jól tudták a kihallgatásvezetők. Amikor lehetett, együtt mentünk. Ilyenkor elkerülhetetlen volt a botrány. A rangidőst vitték a leggyakrabban. Utána beesett a kolompoló ajtón és fájdalmasan ordított, s közben lehamuzta magát. Egyszer kivételesen nem így történt. Kazlas bajusza alól kilógatta szívlapát fogait, vigyorgott, úgy állt az ajtóban, mint kedvenc ükapja, Francois Villon az akasztófa alatt. Azt gondoltuk, hogy halálos ítéletét tízéves száműzetésre változtatták. Hangjában az elmebetegek józansága volt, azt mondta: "Uraim, sajtószabadság van." Megrökönyödve és mélységes aggodalommal kérdeztük tőle, hogy hol? Azt mondta: "Itt! Ebben a cellában."

Néha tudja az ember, hogy mi van. Amikor a riadt tolvajról leveszik a bilincset és ketten maradnak az élet nagy kérdéseivel. Amikor idegen lakásban, egy szürke matracon androgynosként hajózik a kikötő felé. Amikor "az ördög betű szerint betartja ígéreteit, de szellem szerinti értelmezésben adós marad velük; Isten betű szerint adós marad ígéreteivel, de szellemük szerint mindig teljesíti őket, minden reményen felül." (Coventry Patmore) Az ember büntethető, az igazság nem. Néha tudja az ember, a többi lényegtelen.

Az embernek semmilyen rongált szempontját nem ismer(het) em el. A tiédet sem. Volt egy jó szavad: kagyló. sokáig tartott, amíg megértettem. Nézem régi írásaidat, hátha mindegyik egy gyöngyöt rejteget. Egy szót, egy mondatot.

Legyél láthatatlan. feküdj nyugodtan a fűben. Én is hallgatok. Várd a madárrajt a szikrázó tő felől. Keresik csónakod a szabadkikötőben.

Egymást segítve élünk.

Reggel

Az álmoknak vége. A méz íze elillant, elmulasztottad az időt, amikor mint fűszálon, nyelveden harmatcsepp terem. Hol voltál, amikor álmodhattál volna, amikor harmatcsepp terem?

Ismét elkéstél. Tarkón sújtott magányos sereg, ébred ez a sápadt ország. Szól a rádió. Szíved rángatózik, tested templomáról felszáll a kölcsönkapott meleg. Ilyenkor vége a napnak. Már nem kezdődhet el. Aki megőrzi maradék jelenlétét, csak annyit mond: "Az ember első feladata minden reggel: pirulni önmagán" (Cioran)

Kostas Axelos azt mondja, hogy nem beszélhetünk többé emberi tragédiáról, mivel a tragédia csak akkor létezett tragédiaként, amikor szakralizált értelme volt. Napjainkban sem nem tragikus, sem nem komikus szituációban nem vagyunk. Ma egy sokkal alapvetőbb félelemre lenne szükség. Szorongásra, ami produktív, félelemre, ami pozitív. A félelmen és a szorongáson túl van a valóság. Innen vagyunk. Számunkra a világ a válaszadás üres tere.

Ez a kor alkonyat, akár a többi, a szakadékba zuhan. Az elfeledettségből ne lépj elő. Tégy kezdeményező lépéseket magadhoz. A nyitány néma. Az először megszólalás metafizikai rangja.

Nappal

Semmit sem csinálok. Töprengek, bámészkodok, és titokban gyönyörködve élek, mint aki tudomást szerzett arról, hogy nekem is megvan a csillagom az égen. Nyújtózkodok, beleszimatolok a napba. Burton imáját mormolom: "Nem vagyok szegény, nem vagyok gazdag, kevesem van, nem kívánok semmit."

Az újság a történet ajzószere. Ha nincs, különös dolgok történnek. Az amerikai Szent Ferenc városban, az újságírók és a nyomdászok sztrájkja miatt, két héten át nem jelentek meg az újságok. Ebben az időszakban szignifikánsan csökkent az öngyilkosságok száma. Írja egy újság, ami a lényegtelenség története, a mindennapi hülyeségé.

A történetben egyetlen méltányolandó van, az a mérhetetlen fájdalmat előhívó igyekezet, amint történetté igyekszik kerekedni. A történet folytatódik: Kitagadottjai szavait félreérti, amit szellemükből érteni vélnek, azt addig használják, amíg napi hatalmi harcaikat kielégítik. A 19. század szellemi nagyjainak őrült stafétája a nappali kor nyitánya volt, amely sötétebbnek bizonyult bármely kor éjszakájánál.

Milyen volt ez a nap?

  Jó volt.

  Nem csináltam semmit.

Európa

A tintafoltos atlasz értelmetlen kifestőkönyv, amelynek oldalait - milliárd ember felett - örökösen kiszíneztek a Nagy Kifestők. Kétezer éve itt ebben a kisebbrendűségeket kínosan leplezni igyekvő kifestőkönyvben.

Európa sorsa szomorú. Történetében nincs egy nap, amikor összetartozott volna. A történet összetört, széttépett, szétszabdalt teste. Csatamező és tömegsír, érdekek és függőségek fosztogatta bölcsőtáj. Európában semmi sincs, amihez ne tapadna bűn. Kiterítve fekszik, mint egy széttaposott állat. Európainak lenni nem diadal, ez a virtuális földrész mérhetetlen szenvedés kiinduló pontja a földön.

Europé annyi, mint "messziretekintő". Istenkirálylány volt Phoiniké-országban (Libanon). Egyedül sétált a mezőn, virágot szedett, amikor Zeusz, ez az élveteg hím, bika képében elrabolta. Europé nem volt európai, rabságában is messzire tekintett. Királyokat szült, akik - Istennek tetsző módon - meghallgatták a rájuk bízott emberek szívét, hogy jobbá és szebbé tegyék népük lelkét. Éltek férfiak itt, akik szerelmesek voltak a messziretekintő asszonyba. Orpheus, Dante, Shakespeare, Goethe, Rilke és még néhányan. Királyok voltak, akik szebbé akarták tenni népük lelkét. Hérodotosz úgy tartotta, hogy Európa hivatása: férfiakat nevelni. Erre a hivatásra soha nem volt igazán igény.

Márai azt mondja, hogy közös nyelv nélkül nincs közös Európa. "Utoljára a latin volt az a pánt, mely valamilyen szellemi egységbe fogta össze az európai műveltséget. Ez a pánt elszakadt: a nemzeti becsvágy szétszakította. Közös nyelv nélkül nincs Európa, csak nemzetek vannak, melyek negyven nyelven gyűlölik egymást." Európából nem maradt más, mint néhány ember lelke.

Talán egy napon megszólal valaki, énekelni kezd a köztereken, és az emberek önkéntelenül megállnak, felnéznek, a hiábavaló jövés-menést abbahagyják, mert talán megérzik és megértik az "együttlét" örömét. Jön egy ember, aki csak annyit mond:

  "Itt ugyanaz az égbolt."

  Ezt az embert agyonverik megint.

Nyár

Telihold van és az apostolok szétoszlottak végleg, és nem jönnek újra. Zivatar támad, a villám belecsap a búzakeresztekbe, főszél fúj, drágaság lesz, és tavaszra felmegy a búza ára. A város melletti réten elkap egy zápor, papírjaim eláznak, csak ennyi marad: "Ne légy az élet szökevénye!"

Nyár van, középen Szent Anna napja, aki Jézus öreganyja. Ilyenkor a mindennapi élet hősies egyhangúságát elhagyod. A lüktető forróságban a falvak, a városok elcsendesednek, és különös vonásukat talán megérzed. A ház, a falu, "a város az asszony felnagyított mása" (Mumford) Milyenek a mi asszonyaink? Sohasem nézzük meg, idegen falvakba, városokba, idegen asszonyokhoz futunk. A pokolba is autóval megyünk. Kifekszünk a napra egy esztendő túlfizetett jutalmaként. A napok ismét fogynak, anélkül, hogy átugrottuk volna Szent Iván éjszakáján a tüzet.

Van egy határ, aminél nincs tovább, aminél nem jutsz magasabbra - ez a nyár. Kilépni nem lehet. Az életben nem az fáj, ami rossz, itt van és fáj, ezt kibírod. Az életben az fáj, ami jó és nincs. Hol van, miért nincs? Előfordul, hogy a jó, az öröm hiánya nem sajog. Ilyenkor úgy tűnik, mintha magadat elvesztetted volna. Ha jó lennél, nem gondolhatnék szánalommal arra, akivel élsz. Mi a jó? Nincs erről tudás és ismeret, nem tudja senki. Amikor ismered még nem tudod, amikor tudod már nem ismered - ilyen a jó. Mindenkinek más. Közös jó nem létezik. Mit mondasz majd nekem, mi történt ezen a nyáron? Megtanultál repülni, tudsz már a vízen járni, ki tudod nyújtani a kezed? Végre élsz?

Te vagy az, aki nyáron is fázik, pedig egyáltalán nem vagy beteg, csak fázol. Ne utazz el! Egyszer talán megpillantod a falut, a várost, az asszonyt, amikor felvirrad az a nap, amelyikre tudatosan minden erőnkkel ébredünk. A nyár nem kaland, a szoláris princípium helye, ekkor van a legközelebb hozzád.

Erdő

A világ minden órája megállt, nagy a csend. A hangoknak nincs konkrét tartalma és értelmezhető jelentése. Az erdő semmit sem tud a világról, ugyanúgy, ahogy róla a világ. Bezárul és kinyílik. Amit közvetlenül megmutat magából, arra való, hogy mindenét elrejtse. Az erdő éppoly láthatatlan, mint minden lényeges a földön és az égen. Az árnyék nem azon az oldalon simul, amelyiken a fény.

Faustus szerződését mindenki ismeri, amelyet azért kötött az ördöggel (önmagával), hogy a tudás és a hatalom révén evilági uralomra tegyen szert. Az üzletbe, az ördögön kívül, mindenki belebukott. Az ördöggel új szerződést kötnek a szakértők. A Vízöntő korszakában megjelentek Nagy Jövő-forgatókönyvek, az atomhalál helyébe a természeti világkatasztrófák rémképeit szegezték. A beruházási szakemberek és biztosítási tanácsadók mint Nirvána-ügynökök lépnek fel. A tudomány a katasztrófáktól elhatárolja magát, a "common sense" nevében környezetvédő központokat, új imaházakat emel, a beavatkozás jogát ismét szentesíti. Aki az ördöggel szerződést köt, annak hatalma meddő marad, és teljes elhülyülés nélkül nem ússza meg. Az az ember, aki az ördöggel cimborál, időnap előtt nagy fájdalmak között hal meg, addig is az ördög markában tartja. Semmit sem ment a helyzeten, hogy a politikusok, a közgazdászok, a tudósok és a szakértők a minap beismerték, hogy a dolgok nem szándékaik szerint történnek.

Az erdő az élet csendje, zöld óceán, tenger és tó a földön. Nem láthatod, mert "az erdő mindig arrébb van egy kicsit, mint mi" (Ortega y Gasset) Az erdő a megtisztító benyomásokhoz vezethet, titkos kapuja az elsüllyedt földrészre nyílik. Pán legyél vagy dryad.

Őz

Ropogós leveleket fejtünk a káposztafejről, közben a telexeken világgá rohan a hír: "véget ért a csodakorszak". A Voyager-2 robot-űrhajó jóvoltából ért véget, mert ma már a csillagászok irdatlan távolságból érkező felvételeken tanulmányozhatják a kék Neptunuszt, a nyolcadik bolygót. Lányom merengve forgatja a megmaradt káposztafejet: "Valamit rejteget magában, leveleit hiába hajtogatjuk, titkát meg nem találjuk. Csodakáposzta."

A csodakorszak nem ért véget. A Voyager kirepül a Naprendszerből és eltűnik. A robotot a képzelet küldte titkokat fejteni, de többet és lényegesebbet nem állapíthatott meg a képzeletnél: "az egyik határbolygó zöldeskék". A tények nem győzik le a képzeletet, ami "hű marad valamihez, amiről nem lehet vitatkozni" (Chesterton) A káposzta titkához, amiről semmit sem tudhatunk.

Az őz a kerítéshez lépeget, a tenyerünkből eszik. Lába hosszú és vékony, patái kicsinyek és hegyesek, vörhenyes szőrén fehér-sárga pettyek virítanak. Puha és meleg orra simogatja kezünket. A fogságban is szabad. Amint elfogy a káposzta, hátrál és nagy, meleg szemével komolyan figyel, aminek az lehet a jelentése: szelíden vagyok szelídíthetetlen.

A vadászatba egy kiképzési mozzanat bújik, miszerint a vadászat arra tanítja a politikus vezéreket és kiszolgálóikat, hogyan kell hidegen kivárni és kimérten meghúzni a ravaszt, amikor a lestornyokból megpillantják a "vadak"-at.

A jóslat szerint Iphigeneiát, Agamemnón lányát fel kell áldozni, mert másképp nem szűnik meg a szélcsend, amely akadályozza a hajóhad elindulását. A feláldozás jelenetét ábrázoló képet egy pompeji ház falfestménye örökítette meg. Iphigeneia végrehajtói - Odüsszeusz és Diomédész - kezében várja a halált. Az áldozat sohasem tudja meg, miért áldozták fel. Ez a történet happy end-del végződik. Artemisz az utolsó pillanatban egy szarvasünővel helyettesíti az áldozatot. A hajók elindulhatnak, és lesznek áldozatok.

Nap

Öreg volt, legalább négyszáz éves, néha mesélt. Hajós volt, az a fajta ember, aki tudja, hogy nem lehet a napba nézni, de a láthatatlan tűz minden rajta kívül eső dolgot megmagyaráz. Egyszer kikötöttek Napvárosban, amelyről könyvében Campanella is beszámolt. Az öreg olvasta a könyvet, továbbá Jambulosz könyvét is az elnyomást nem ismerő Napszigetekről. Azt mondta, ezekkel a könyvekkel az a baj, hogy arról beszélnek, ami nem létezett és nem létezik. Az ideális társadalom nem veszíthető el, az ember nem veszíthet el valamit, ami sohasem létezett. Azt mondta, hogy olyan hajósok már nincsenek, mint akik úgy indultak útnak, hogy mindenütt várta őket valami, amit az emberek javára felfedezhetnek. A felfedezésekben volt valami közös: minden város egy napvárost rejteget. A földet nem lehet eloldozni a Naptól.

A New Age jelszava: újrakezdés. Teilhard de Chardin, a világmozgalom egyik megtermékenyítője azt javasolta, hogy "találkozzunk az ómegapontnál". Ferguson, a mozgalom egyik vezető alakja mondja, hogy "erőteljes hálózat dolgozik ma mindenütt az egész világon, hogy radikális változásokat idézhessen elő". A New Age követői úgy tartják, hogy a Halakból a szivárványos Vízöntőbe lépünk, az erőszakból a gyöngédségbe, a gyűlöletből a békességbe. A heurisztikus gondolkodást a holisztikus váltja fel, győzni fog az egész-látás, diadalmaskodik az egész-hallás, egy harmóniát több húr hangja teremt. Planetáris testvériség kapcsolja össze az élőket, az ember kapcsolatba lép az állatokkal, a növényekkel, a tárgyak lelkével. Az új korszak embere "állandó folyamatban növeli tudatát". Erre van, aki azt mondja, hogy a New Age nem más, mint új pogányság trónkövetelése homályos gnózisban; van, aki azt mondja, hogy új lárma spekulatív jelmezben, és semmi köze a "parúziá"-hoz. És ha - mégis?

Az Olbers-paradoxon alapján éjszaka is nappali fényességben kellene élnünk. Hobble magyarázata szerint a világegyetem tágul, a Nap és csillagtársai egymástól távolodnak, fényüket elvesztik a távolodásban. Tudományok és mozgalmak születnek, az értés és térítés konstrukciói. Nem végleges kijelentések alkalmi bizonyossága váltja fel a végleges kijelentések alkalmi bizonytalanságát.

Héliosz, Sol, Surya, Ré. A nap bárkán siklik az égen, semmi újat nem látni a földről. "Ne gyalázzátok többet a látható fényt." (Saint-Martin)

Kenyér

Aki az emberiséget a hasán keresztül közelíti meg, az számíthat arra, hogy a legérzékenyebb pontot érinti. Az evésben mindenki érdekelt, mégpedig a legteljesebb mértékben a saját felelősségére. A megközelítést nem valamilyen elhomályosító módszerrel, a belekben kotorászva kell kezdeni, hanem az étel kiválasztásával.

Minden étel előtt a legnagyobb előnyben a kenyeret részesítem. A kenyeret a bibliai időkben többnyire árpalisztből sütötték, búzalisztből kenyeret sütni fényűzésnek számított. Jóllehet, a királyságok korában voltak hivatásos pékek, és igen magas tisztséget töltött be a királyi fősütőmester, a kenyérsütés a háziasszony mindennapos reggeli teendője volt. A kenyértésztát a teknőben megdagasztotta, a lisztbe kovászt kevert és megsózta. A kemencét, amely az udvaron egy kis kunyhóban állt, még a dagasztás előtt fölfűtötte, és a lepényeket a forró agyaglapra tette. A kovásztalan kenyeret forró hamuba rakta és hamuval befödve sütötte. A kisült kenyérkarikákat botra főzte és nem késsel szelt belőlük, hanem kézzel törte. Valakivel együtt kenyeret enni, szövetséget jelentett.

Mindegyik korban azt gondolja az ember, hogy saját kora a legnehezebb. Bármelyik kor, ez is, Isten ítélete (a könnyek kenyere) alatt áll. Nehéz, de nem a legnehezebb. Ami itt igazán nehéz, törni egy darab kenyeret és enni a bölcsesség kenyerét. Ülni az asztalnál nyugodtan, ahol vendég vagy.

Vörös

Dali, Man Ray, Picasso és mások grafikái a tihanyi kiállításon. A Calder-kép előtt hosszan álldogálok. Fent világos sáv, lent széles vörös sáv szakítja ketté a képet. A sávokban kék, sárga, fekete, fehér körök lebegnek, a foltok egyensúlyt mutatnak. Ez a kép a föld tájképe, tomboló vörös vidék. Valamennyi ember lelke egyszerre ég itt, a kép az ítélet napján készült.

A vörös színt nemcsak egy korszak vagy stílus, de egyetlen ember sem tudja nélkülözni. A vakok (a színlátók) a vöröst érzik meg legelőbb. Goethe és Itten színelméleti könyvében a vörös tárgyalásához érve, elveszti a tárgyilagos hangot és rabulejtetten beszél. A vörös az élet, a földi lét színe. A vér, a hús, a születés, a szenvedély, a tűz, a hajnal, az alkony színe, egyszerre nyugtalanító és megnyugtató, ingerlő és melegítő. Beszélni róla nem könnyű, Rimbaud is csak sikoltani tudott, amikor a vöröshöz ért, így kiáltott: Í!

Egy szín, akár a gyerek az igazságtalanságot, képes leleplezni egy egész korszakot. A vörös nem felelős kifejező erejéért, sem azért, amit vele kifejeznek. A vörös (határozott szimbolikus értelemben) a bűn színe. A véré. A vér az a hely, ahol a lélek, az élet él. Az embernek szigorúan tilos vért inni. Vér folyik kiengeszteléskor, áldozatkor, tisztuláskor. A vér színe világossá teszi, hogy az élet (eredendően) bűnben áll. A vörös szent szín.

A bíbor a vörös legközelebbi rokona. A murex csigafajta váladékából készítették azt a lilásvörös festéket. Bíborral festették a templom függönyét, a papok öltözékét. Elfogatása után Jézusra bíbor színű köpenyt adtak, azonban ez katonai köpeny volt, a gúny eszköze.

Aki meghal az időben, nem visz magával vörös színt, itt hagyja az élőknek.

Káprázat

A fizikozófusok a költők helyébe léptek. Einstein, Heisenberg, Bohr, (a verskötetes) Schrödinger és mások felismerték, hogy hatásokkal van dolgunk, s a hatások mélyén nincs tapasztalattal magyarázható ok. A körülöttünk lévő világ nem fogható fel gondolkodásunkkal, mert nem abszolút, önmagában létező világgal van dolgunk. A világ mögött van egy ismeretlen, ami valamit csinál, de nem tudjuk, hogy mit (Eddington) A természetképet mint a jelenségek egészét tekintő tudós csupán annyiban költő, amennyiben az ismeretlennel (láthatatlannal) való kapcsolatát elismeri, fenntartja és mellékesen (érzelmeit) kifejezi. De ez nem sikerül. Amikor megkísérli kifejezni, dadogni kezd, egysoros versek születnek, redukált költészet. Ahol fizikus elhallgat, ott kezdődhetne - nem pusztán költészet - valami más.

Keleten a fizikai (érzéki) világot májának nevezik. Az embert körülvevő világ nem valóság, hanem látszat, illúzió. A látszat úgy keletkezett, hogy az istenek eltűntek a külső fizikai jelenségek mögött. Nem kezdettől fogva tartották nagy illúziónak a világot, hanem csak később, és csak azért, mert "isten-nélkülivé vált" (Steiner) Ami a keleti szemlélet számára mája, az a nyugati tudós szemében energia és sugárzás (anyag). A mája fátyol az európai természettudomány analógiája.

"Abban az emberben, aki a külvilági dolgokról gondolkozik, vonzalom támad irántuk, a vonzalomból vágy ered, a vágyból harag keletkezik; a haragból elbódulás, az ámításból zilált emlékezés, az emlékezés zavarából az értelem elvesztése sarjad és ha értelmünk elveszett, pusztulnunk kell." (Bhagavad-Gita)

Szám

A bécsi Dom gasse 8. alatt, ahol egykor magyar könyvesbolt működött, s ahol a nyugati magyar irodalomhoz hozzá lehetett férni és valahogy hazahozni, megszűnt. A helyén különös bolt nyílt. Halk, tibeti zene lebeg, a polcokon a hagyomány, a misztika szinte minden könyve megtalálható. Elképesztő a tudás koncentráltsága: a görögök, az egyiptomiak, a kabbala, a szufizmus, a buddhizmus, a hinduizmus, a gnózis, a taoizmus, a zen, az eretnekségek. Ezekben a könyvekben van valami közös, amiről Plótinosz írt, a "hen"-ről, ami fölötte áll a világnak, amit Hérakleitosznál nem kell (nem lehet) jobban mondani: "hen panta einai".

Igen valószínű, hogy az első szám a nulla volt. Az űr, a semmi, a lényegtelen. A nullát pusztán mai gondolkodásunkkal nevezhetjük számnak. Mert a nulla nem szám volt. A nulla mindaz, amiről sohasem tudhatunk meg valami bizonyosat. A nullával nem képes megbirkózni az értelem. Bárhogy közelítjük meg, valamilyen létezést tulajdonítunk neki. Megfoghatatlan sohasem volt a mienk. A nulla csak a tudatunkban van.

Az indusok óriási számokkal számolnak és az elképzelhetetlennel határos számok részére is vannak számneveik. Például a legrégibb eposznak tartott Mahabharata 24XlO*l5 istent említ, vagy állítólag Buddhának 600 milliárd fia volt (a teremtés óta ennyi ember még nem élt a földön). Ezek a számok önmagukban semmit sem jelentenek. Értelmük a nagyságra, a mérhetetlenségre-mutatásban van. A számok itt pontosan kifejezik: a véges határtalanságot vagy a határolt végtelent.

A számítógép csupán "igen"-t és "nem"-et fogad el. Ezekkel a gépekkel dolgozni főképp azért nehéz, mert mindent, amit mondanak nekik, "a szó szoros értelmében végrehajtják" (Neumann) A számítógép a nullával és az egygyel dolgozik. Ez az egy nem azonos azzal, amiről Pál apostol a galatákhoz küldött levelében írt: "Egynek azonban nem kell közvetítő, az Isten pedig egy."

Virág

Muskátlik anyám ablakában. A rózsa hosszan nyílik a ház előtt. A kert egyszerű: néhány gyümölcsfa, örökzöld, szőlő és virágok. Semmi különös, semmi kihívó, semmi izgató. Ilyen lehetett az Éden kertje is.

  A mai ember szeme elégedetlen lenne az Édennel, és észre sem venné az élet és a tudás fáját. Nem látná és nem kívánná gyümölcseit. Nem lehetne vitatkozni arról, hogy a tudás fájának milyen a virága, fehér vagy rózsaszín vagy sárga, mert senki sem nézné meg.

  A tudás fájának egyáltalán volt-e virága? Annyi bizonyos, hogy senki sem látta. Annak a végzetes fának nem lehetett virága, gyümölcse, hanem csak mása. Varázslat.

Az Éden egyszerű kert volt, s erre a kertre emlékszik minden virág. A virág őriz valamit gyönge szirmaival, elröppenő illatával. A virág tartja, micsoda törékeny, halványzöld testén a földet.

Hirtelen ősz lett, nagyon ősz és nagyanyám virággá változott. Nem orchideává, nem lótusszá, nem jázminná, nem liliommá és nem rózsává. Ismeretlen virággá lett, legyen a neve: illavirág.

  Virágok között élünk. Jó volna nem írni, nem szólni semmit. Jó volna békén hagyni azt, akinek egyetlen kívánsága teljesül. Nem írni, hogy ne vegyem el tőled a nemes időt, amit közöttük tölthetsz.

  Jó volna elbírni annyi napfényt, amennyit ők.

Tűz

Platón a Prótagoraszban azt meséli, hogy hajdanában volt egy korszak, amikor már voltak istenek, de halandó fajok még nem léteztek. Nem tudni miért, de eljött az idő, amikor az istenek teremtményekre tartottak igényt. Ám mielőtt napvilágra hozták volna teremtményeiket, megbízták Prométheuszt és Epimétheuszt, hogy lássák el őket a szükséges dolgokkal, és osszák szét köztük megfelelő módon a képességeket. Epimétheusz megkérte Prométheuszt, hogy bízza rá az osztályozást; "ha kész leszek - mondta -, te majd felülvizsgálhatod művemet". Prométheusz nem firtatta, hogy miért, sőt csodálta testvérét, aki egyedül akarta végbevinni a gigantikus vállalkozást. Epimétheusz különös módon osztotta el a képességeket: akinek erőt adott, attól megtagadta a gyorsaságot, a gyengébbet viszont éppen gyorsasággal ruházta fel; egyeseket felfegyverzett, a védtelen lények oltalmára viszont másfajta képességeket eszelt ki. Epimétheusz állítólag nem csöpögött a bölcsességtől, s igen valószínű, hogy azért akarta egyedül véghezvinni a feladatot, hogy az ellenkezőjéről győzze meg istentársait. Prométheusz hagyta, hogy testvére bizonyíthasson. Egy ponton azonban elfogyott a tudománya, ugyanis ott volt még neki teljesen csupaszon az emberi nem, és nem tudta, mihez kezdjen vele. Prométheuszt hívta segítségül, hogy találjon már ki valamit. Prométheusz maga sem tudta, milyen oltalmat szerezhetnének az embernek. "Ott állt előttük az emberi nem sarutlan, takarótlan, mezítelen és védtelen." (Kerényi Károly) Kétségbeesésében a lopás bűnébe esett, ellopta Héphaisztosztól és Athénétől a mesterségbeli tudást és ezzel együtt a tüzet. Tűz nélkül ugyanis lehetetlen lett volna ezt a képességet bárkinek is megszerezni vagy alkalmazni.

Prométheusz, az "előre tudó" vagy "előre gondoskodó" és Epimétheusz, a csupán "utólag okuló" vagy "meggondolatlan", olyan lények létezését feltételezte, akiknek gondoskodásra van szükségük. A tűzlopásról fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint, Prométheusz vagy Héphaisztosz műhelyéből, vagy Zeusz olümposzi istenpalotájának tűzhelyéből vette a tüzet. A szikrát a narthéx-cserje kivájt szárába rejtette, s lengette, hogy a tűz ki ne aludjék, miközben örvendezve és izgatottan repült az emberekhez.

Az európai ember számára a tűz a bűn füstjével együtt érkezett. A prekolumbián ember a tüzet közvetlenül isteneitől kapta ajándékba. Ők a Tűz városában éltek. Kiválasztották a maguk közül valókat, akik átvették a törzsek irányítását. Örvendeztek, gyarapodtak, örvendeztek. Maguktól lettek nagyok. És ez maradandó nagyságnak volt, nem ért véget a hatalom felmutatásával. Jöttek rokon és idegen népek. Húztak egy vonalat, amelyen bárki átléphetett. Senkit sem kergettek el, mindenki megismerte a helyét. A kiválasztottak elvegyültek és mindenkit meghallgattak, mert "mindenki tudta mit beszél". Nem volt vetélkedés, ínség, háború és gyilkosság. Ami megérett az meghalt. Egy napon veszekedés tört ki a Tűz városában (okát a bölcsek sem tudták kideríteni). Akkor eljöttek onnan, otthagytak mindent, ami kezdődött és véget ért. Csak a tűzhely tüzét vitték magukkal.

Azt mondja Powys, ha az első Prométheusz ánizsszárba hozott tüzet az égből, az utolsó könyvben viszi vissza.

Este

Bushyasta, az álmosság démona eljött, a lámpa fénykörén túlról suttogja: "Csak aludj, ember aludj, a te időd még nem érkezett el" (Zend Avesta) Amikor az ember a démonokra hallgatott, az aranykor elmúlt.

Heidegger, a nagy mesemondó, rendkívüli módon hatott századunkra, ha nem is azzal, amit mondott, inkább azzal, ahogy mondta. Nem csinált rendszeres filozófiát és ez előnyére vált. Ott jelent meg, ahol senki sem várta. Nem a tudományban, nem a teológiában, hanem filozófia-szerű költészetével a világgal párhuzamosan. Mutatványáért beteges rajongás és beteges elutasítás volt a fizetség. Talán ő volt az utolsó álomba ringató mesemondó. Egy este, amikor millió ásítás vette körül, azt mondta: "aggódásban lebegünk". Senki sem figyelt, a tömegmészárlások előestéjén a többség álmos volt. Még azt is mondta, hogy ez az "aggódás elnémít bennünket". Ekkor már csaknem mindenki horkolt.

  Heidegger úgy tartotta, hogy az, ami az emberiséggel történt, abban "maga a semmi volt jelen".

Milyen volt a huszadik század?

  Totális hazudozás és üvöltő konfesszió.

  "E boldog század vetése beért" (Csokits János)

  Az élet nagy betegségéből senki sem gyógyult ki, hiába áldoztunk kakast Aszklépiosznak.

  "Az ember hasonlat" (Novalis) lehetett volna, de az ő ideje már elmúlt.

Ősz

Ha egyszer beleolvasnál egy falevélbe, ha egyszer rájönnél, hogy "ki" írta őket - elcsendesednél. Levelek (részek) kavarognak az őszi ködben. A kapcsolat a láthatatlannal elveszett. Új szógettókban régi utópiák születnek és ismét "álomforradalom" (Hajas Tibor) Ne vezessen senki utópiába, menjen amerre lát. A teokrácia ott kezdődik, amikor mindenki tudja, hogy kicsoda. Szabadakaratom uralma szakadatlan önfelvilágosításban előítéleteim, vágyaim, betegségeim felett.

Lear története a család teljes széthullása, amint életén végig gázol (a személyében megtestesülő) gazdaság és politika kíméletlen terrorja. Az életbe nem bújhat engedetlenség. Késői a kérdés: "Hogy foly a világ?". Meg kell vakulnia, hogy végre felfogja: I see to fill that. Érezve látom azt. Cordélia nem szól semmit. Kevesen érzik meg a szeretet enyhét és segélyét.

Salamov Kolimáról visszatérve azt mondja, hogy a l9. századi humanista írók lelkét nagy bűn terheli. A 20. században az ő zászlajuk alatt kiontott vér bűne. Valamennyi terrorista tolsztojánus és vegetariánus volt, valamennyi fanatikus az orosz humanisták tanítványa. Salamov e bűn alól nem ad feloldozást.

  Tolsztoj bűnösnek mondja Shakespeare-t, és ehhez éppen a "Lear király" elemzése a vádbeszéd. Tolsztoj szerint Shakespeare-rel a művészet egyre jobban eltávolodott tulajdonképpeni céljától (amelyet mint fontos cselekményt az istentisztelettel csaknem egyenrangúnak tekintettek). Vallásos anyag helyett világias célok felé nyúlt, hogy kielégítse a tömegek vagy a hatalmasságok kívánságait. Tolsztoj sem ad feloldozást.

  Shakespeare Prosperóval mondja el, hogy célja a tetszés volt. De már tudja, hogy oda a "szellem". Kétségbeesését könnyítse a szent ima, mely a kegyelem kényszere "Nekem is megbocsássatok."

Ősz van, a megbocsátás ideje. Akit követnek nem felelős azokért, akik követik. Mindenki önmagáért felel. Ha valaki utánam jönne, először is forduljon vissza, s menjen amerre lát.

Kutya

Ajax és Hella, két farkaskutya, meztelenül szaladgálnak a fák alatt. Nem kutatják a dolgok jelentését, értelmét, igazságosságát. Utánuk megyek. Bevesszük magunkat az erdőbe. A fenyők mindig itt vannak, ismerik a helytállás titkát, növekednek. Egy tisztás szélén a kutyák leülnek, figyelnek. Kunyhó áll a fák alatt. Matrac, rongyok, kövekkel kirakott tűzhely, hamu, ételmaradék. Egy széles kövön nyitott könyv hever. Azonnal tovább megyünk. Ne bolygassuk senki életét. Elmegyünk, hogy ne találjunk vissza. Valahol leheveredünk, és az ősz kincsei között melegedünk.

A Kutya állítólag óriás termetű, hiányos öltözetű, nagyerejű férfi volt, ugyanakkor kitűnő nyilas, diszkoszvető, zseniális rögtönző. Ő volt a híres-hírhedt Künikosz, a szemérmetlen és szégyentelen férfi. Diogenész ugyanúgy járt, mint bárki más, aki nem kímélte az emberi ostobaságot. Sértette az embereket, de velük szenvedett. Kívül volt a napi morálon, kora kényszerű és vágyott civilizációján, nem számíthatott megértésre. Diogenésznek messze a várostól volt egy kunyhója, ahol egyedül élt, és senkit sem kellett felvilágosítania arról, hogy "aki nem Isten, afelé a seggeddel fordulj!"

A rousseau-i emberkép a legnépszerűbbek közül való, mint ilyen a legkártékonyabb. Tüze tömegeket terelt forradalomba, hangulatokat emelt vallássá, az élet utáni mohó vágyakozást. Thoreau megvalósította a Walden-életet akkor, amikor Marx nem habozott útjára bocsátani kísértetét, a Kommunista Kiáltványt. Thoreau egyedül élt a Walden-tó partján. Ez nem romantikus kivonulás volt a társadalomból, hanem az emberi lét allegorikus képe, szelíden diogenészi. Pirsig az utazásban talált hasonló megoldásra. Motorkerékpáron utazott az időtlen kortársak között, Platóntól Nietzschéig. A minőségben kereste az emberi lét szubsztanciáját, harmóniában a prométheuszi technikával. Azt mondja, hogy "a megpróbáltatásoknak persze soha nincsen végük". Az egyik kutya hozzám jön és megszagolja a könyvet.

Bor

Csendes a hegy, fehér köd az álma. A Somló páratlan helye a világnak, vén és bölcs, mozdulatlan és megújuló, katasztrófákra kész és megbízható, magányos sziget. Egy szociológiai felmérés szerint a borvidéken mindenki degenerált. Így lehet. A szőlősgazda szigeten él, törvényparódiákon kívül áll, nem a világban, nem a világ végén - kívül. A hegynek, a tűz és fény szigetének szerzetese. Ha lepillant a szőlőtőkék felett, látja a távoli várost, a közeli falvakat, melyek tajtékban süllyedő hajók. Ha lebukdácsol a hegyről, azt nem bírja ki, s igen valószínű, hogy elvonókúrára viszik vagy a bolondokházába zárják. Ha a pince hűvösén iszik egy pohár bort, egészen világos, hogy milyen egyszerű a világ fölött élni.

Lent valahol, egy kocsma közelében, a levizelt falak tövében, az árokparton, a parkok kopott padján egy rongycsomó horkol, hörög, szuszog. Egy ember, aki az igazak álmát alussza. Ha felébred, nem kíván semmit, csak egy pohár bort, hogy visszaaludjon. Ő az elveszett szerzetes, aki "bor nélkül élni és hinni nem bír már" (Omár Khajjám)

Folyékony fény a bor. Jó volna megérni teljesen, kiforrni, mint a bor. Megtapogatni a hordók hasát, törni kenyeret a szalonnához és a sültkrumplihoz. Becsukni a könyvet. A pince előtt hallgatni és inni. Juhfarkot vagy furmintot, amely zöld, mint a tavaszi levél.

Fekete

Összegyűrt országban élek ("a halottak temessék el halottaikat"), ez a hely véghaza. A fájdalomra, legyen bárkié, jön vigasz. A fájdalom érzetét azért kaptuk, hogy ne okozzunk fájdalmat. Embernek jöttünk a földre és nem ellenségnek. Egyikünk sem állíthatja, hogy a másikon múlik. Az ország fekete kert, ahol gyertyát kell gyújtanunk. A halottak nem beszélnek, egyetlen érvük: hallgatásuk - a mi életünk.

Az utcán nem komoly az ember. A szó elveszik a tömeg kiszámíthatatlan szenvedélyében. Az utcán nem a dolgok igazsága él, hanem a dolgok utáni vágy által felkeltett érzelmek dühöngnek. Az utca szenvedélyek folyója, olykor lőgyakorlat. Az utcának csak bábfigurád kell. A tömeg nem tűri a magánvéleményt. Ha beállsz a sorba, a kívül lévők ellen vonulsz. Ha nem, akkor ellenük vagy. A tömeg társtalanság, és egy olyan lénynek, "akiben nem volna előítélet, sem illúzió, sem bűn, sem erény; annyira összeütköznék a társadalommal, hogy a magánosság volna az egyedüli menedéke" (Le Bon) Csak meg-megállva, egymás szemébe nézve, csak séta közben beszélhetünk.

Éjszakák, fájdalmak, kínlódások. A fekete ad hátteret a csillagoknak és a kék földnek. Ami a feketeségből jön, nem akar uralkodni. A bűnt a sötétbe lehet rejteni, de felkavarja azt. Amit a sötétségbe temetünk, visszakapjuk a világosságban.

Tinguely haszontalan, magányos, reménytelen gépszobrokat épített. Önpusztító, hiábavaló gépeket, amelyek rezegnek, mint a tömeg. Tinguely azt mondja, túl kell lépni önmagunkon, az embert pörgető keréken. Feketére festette kiszolgáltatott gépeit. Mindent feketére, mert a világ elrohad, s talán bele mosódik a fekete térbe. És mi valamennyien.

Én

Az "én" a mindenségből tépi ki a húst. Az "én" bármivé lehet, de nem képes eldobni önmagát, és átélni ezt: "egy vagyok veled" (Si King) A sohasem kimondott gondolatok kegyéből élünk. A jobb idők gyümölcseiből eszünk. "Én"-ünk ha üres - láthatatlan. Mindent megkapott és milyen kevéssel él.

  Szeretném, ha egy napon csendben elindulnál, a megismerés derűjével, füledben a szóval: "vagyok".

Van bennem egy kút, amiből meríthetek. Nem az enyém, csupán rám bízta valaki. Olykor száraz, olykor kimeríthetetlen. Egyetlen cseppjét sem tarthatom meg. Ebben a kútban az élet vize csillog.

  Meghallgatlak, de lesz olyan, amit nem veszek jó néven. Talán mert hiányzik belőlem, vagy bővében vagyok. Elég, ha magadat elfogadod. Így lesz közös kiindulópontunk. Mindenkinek van tehetetlensége, ami nem vonható tagadásba. Ha nincs tagadás, ha mindenre igent tudsz mondani, akkor létezhetsz - teljesen.

Rejlik bennem valami előny, ami tud ókoromról, középkoromról, újkoromról, egy hol volt, hol nem volt aranykorról, mindarról, amit valóban ismerhetünk. Az előny annyi, mint megnyugodni. Nem kell már bánat és öröm, kezdés és befejezés, elfogadás és elvetés, ellen- és rokonszenv, gyűlölet és szeretet, csak ez a nyugalom, minden átok és tehetetlenség legalján, ahogy a növények és az állatok (kínlódva) lakják a földet.

Víz

A keskeny völgyben víztükör csillan. A kispatak átfolyik a nem létező időn. A völgy búcsújáró hely volt, ahol lakni nem lehet, mert annyi szépség volt itt, amennyit az ember nem bír elviselni.

  A patak fűzfái alatt dúdol valaki. Talán a rhodoszi Aphrodité gyöngyházas csillogású alakja hajlik, megfürdött és haját igazgatja. Ha átgázolnánk hozzá, eltűnne örökre.

A forrást keresem, amerre sejtem, a sűrű nád nem enged, az ingovány járhatatlan, a vadrózsafal megállít. A forrás (a kezdet) nem akarja, hogy lássam. Várni kell a hívásra.

"Tao k`o tao féi cs`ang tao" (Lao-tse) (A járható út nem való út) Nem az a borzasztó, hogy nincsenek utak, hanem az, hogy senki sem keresi az övét. Mert nem utak vannak a világban, hanem járdák, autópályák, légifolyosók - labirintusok. Az életünk zónákra hullott, amelyek itt vannak mellettünk és bennünk. "A Zóna olyan, mint egy bonyolult csapda. Nem tudom, milyen lehet ember nélkül, de amint az ember feltűnik - járhatatlanná válik." (Tarkovszkij)

A labirintus úgy terel mindannyiunkat össze, hogy fosszuk ki és faljuk fel egymást. Minotaurosz, ha vackából kicammogna, csak bűzös húscafatokat és szétrágott csontokat találna. A zóna a labirintus atlantisza, ahova el kell jutni, mert különben a gyilkosság (az öngyilkosság) marad az egyetlen jótétemény. Mindenki csak önmaga stalkere lehet, az idióta, a félkegyelmű (jurogyivij) határátlépő.

A forrást egy fa tövében találtam. A völgy álomba merült, a víz néma volt. Fölé hajoltam, két arc volt. Fejemet a forrástükörbe merítettem. Narkissos (a patkány és a szent) eltűnt. Egy arc volt.

  Az ember víz volt.
  A víz ember volt.
  A víz szeretet volt.

Idő

Fin de siécle. Ez a homályos kifejezés ismét előkerül és nyögni fogunk tőle. Ködös hivatkozás egy ködös végfélére. Nyakunkon a századvég, itt az ezredvég, ez elhárítás és felelősségrevonás ítélőszéke. Be nem teljesült sorsok, elpocsékolt életek, el nem végzett munkák, beváltatlan ígéretek, mindaz, ami történt és ami történhetett volna. Mert ez a három emberöltő lehetett volna értelmes, gazdag és igazságos, amelyben a végnek nincs tragikus jelentése.

Olyan volt ez a század, amilyenek vagyunk. Benne az idő, a mi időnk, nem kellett senkinek. Nem fedeztünk fel semmit, nem találtunk semmit, de mélyértelmű(?) elméleteket eszeltünk ki, újra teremtettük a jóllakottságot és az éhséget, a szabadságot és a tömeggyilkosságot, az élvezetet és a fájdalmat. Követtük a furcsa lábnyomokat, amelyekről kiderült, hogy a miénk. Lelkünk eltűnt ebben az időben. A huszadik században minden pillanatot átengedtünk a halálnak. Kerestük az örökkévalóságot és nem találtuk meg. Az utánunk érkezők a félelem entrópiáját örökölték. A jövő forrásait kimerítettük. Vallás, filozófia, művészet, hidrogénbomba az emberen nem segített. Az idő, azt hittük, nekünk dolgozik.

"Non in tempore sed cum tempore incepit creatit" (Szent Ágoston) (Nem az időben, hanem az idővel kezdődött a teremtés.) Az idő annyiban valóságos és álomszerű, amennyiben teljesen jelentéktelen. "Az idő nem létezik" (Posch Jenő)

Az érzékek igazolják és cáfolják az idő létezését. Van és nincs. Az idő (ha van) démonikus jelenség, torokszorító és kíméletlen. Az ember minél mélyebbre süllyed, annál erősebben gyorsul az idő. Távolság az időben van. Ha ezen túl jutna valaki, mindenkivel találkozhatna, aki már nem él, de jól tudja, hogy érdemes. Aki egyszer látott, az mindent látott, de nem ismétlődik semmi sem.

Könyv

Schopenhauer kimerítő írása az olvasásról és a könyvekről, erről a papirosemlékezetről. A sietve csődbe menetelő nemzedékek sohasem értették meg gondolkodóikat, és rendesen elbántak korszakos bolondjaikkal. Valószínű, hogy egyetlen borotvaélen táncoló jelennek sincs szüksége az örök kortársak tanácsaira. Ennek ellenére milyen sokan voltak-vannak, akik Schopenhauerrel együtt igényt tartottak a kortudat babérkoszorújára. Megfeledkeztek arról, hogy a jó tanácsért nem jár elismerés.

A könyvekből mindig kimarad valami ismeretlen, éppen a fele, az amiről szó van. Szókratész egyetlen könyvet sem engedett volna kinyomtatni, de nem azért, amiért Hugo Wolf, az őrült és zeneszerző ordibált, hogy ne legyen köze a nyilvánossághoz, ehhez az aljas csőcselékhez, mindenevőhöz, mert elég ha néhányan szeretik és értik, de szükségtelen, hogy ezrek hallják és pocskondiázzák. Szókratész tudta, hogy vannak értők és értetlenek, s közülük bárki hajlandó megszavazni a halálos ítéletet. Az egyik, mert nem érti, a másik, mert nagyon is érti.

  Az írás Platónnal kezdődött, s azóta gyöngeség, kín, kéj és szégyen. A könyv az élet ellensége, mert mindenről tud, amit az élet képtelen megvalósítani. Mert milyen is itt az élet, ahol "körülbelül annyiszor látni a napot az égen, ahányszor gyémántot a disznó segge lyukában" (Flaubert)

Megbocsátani mindazoknak, akik könyvet írtak. Azt a könyvet lenne érdemes olvasni, amitől jobb vagyok. A meg nem írt könyvek jegyzékét teszem a párna alá.

Hold

Melankolikus ország ez, amely harsányan tagadja érzelmeit. Csalódott, koravén, rezignált és befogadó jellegű. Sokoldalú és alkalmazkodóképes, mozgékony és befolyásolható, rögeszmésen emlékező és felületesen felejtő. Önmarcangoló és áldozatvállaló, önszeretetét a gyűlölet tüzében melengeti.

Holdország ez, nincs saját fénye, de éjszaka valamit visszaver a távoli fényekből. Éjszaka pislákol, nappal halottsápadt. Vágyország ez, ahol aluszunk mélyen. Álmodozó nép éldegél itt, amely elhazudta álmait, duhaj indulattal legnagyobb fiait és kincseit szétszórta a világba. A férfiak elutaztak a Holdra. Ezt az országot alvó nép lakja, szenved korszakos kudarcaitól, alkalmi sikereit világraszóló dicsőséggé dagasztja. A legkisebb kellemetlenségek is nagyon gyötörik, álmában forgolódik.

  A holdnép hiábavalóan szívós, szorgalmas és kezdeményezőkész, mert sorslabilitása mérhetetlen, biztos pont híján tántorog, amerre a nagyvilág löki. Horoszkópjában a cselekvés háza üres, a kapcsolatok háza üres, az élet háza üres, a megpróbáltatások háza megtelt. Kapcsolatokra vágyik, de képtelen kapcsolatokat építeni és tartani, körülveszik a sorsstabilok és a sorséhesek. A nappali oldalon korszakos kudarcok, az éjszakai oldalon csodás álmok kísérik.

  Álmodó nép szunnyad itt, nem tudni mit akar, talán semmit sem. Nem a vágyak hiányoznak, az akarat hiányzik. Ezt az országot békén kellene hagyni végre, nyugalom kellene, benső béke, megvárni, amíg fel nem ébred ólmos tehetetlenségéből és kinyilvánítja szabad akaratát. Addig aludjon, és ne zavard álmát.

A Hold asztrológiai kardinalitás, nem világít, visszatükrözi a fényt. Valami, ami mégsem az. Minden nő a Hold leánya. Valami és mégsem az. Ha egy sűrű éjjel valaki zsebrevágná a Holdat, támadna apró bonyodalom, a hatalmak egymást vádolnák, a tengerek lecsendesednének, a fajfenntartásban fennakadások mutatkoznának, a virrasztók megsiratnák az éjszakai barátot. De végre hazajönnének a száműzöttek, akik a Holdon élnek és most szomorúan nézik a földet, az eltékozolt örökséget. Addig jeleket küldenek az éjszakában, legtöbbször figyelmeztetést, néha a derű fényét.

Éjjel

Valami kész lett, észre sem vettem. Valami a helyére került. Ha valami annyi nehézség árán végül ennyire kész, hát üres az ember, mintha semmit sem csinált volna.

  Amit éjszaka megtudtam, nappalra elfelejtettem.

  Magasabbat adtam alacsonyabbért, évekkel fizettem érte.

  Az éjszaka kísért a kérdésben, a feleletben, a hallgatásban és az alaptalan nyomorúságban.

A nappal az éjjelé, a gazdagság a szegénységé, a szégyen a büszkeségé, a múlandóság az örökkévalóságé, a tudás a nemtudásé, a nehéz a könnyűé, a sötétség a világosságé, a hideg a melegé, a látható a láthatatlané, a hétköznap az ünnepé, az embertelen az emberé, a nagy a kicsié, az ész az öntudatlanságé, az áldozathozatal az áldozaté. Az alap a szellemé.

Ne félj, keresd a magányt, és ne felejtsd, hogy minden jel arra vall, a Hold csendes fényénél, éjszaka dőlnek el a dolgok, amikor a világ aluszik és szebbik önmagáról álmodik.

Álom

"Azt álmodtam: élsz, és nem féltél attól, hogy álmodlak téged. Nem tudtál róla, megsejthetted, amikor a csillagközi porból végre nem vágytál kivenni magadnak egy kavargó történetet, amely visszahull a csillagközi porba.

  Kinek vagy álma?"

Ibsen álomban ír: ítéletet tart önmaga felett. Peer Gynt jelen akart lenni. Álarcos dicsőségben, ahová meg nem értett, kifosztott, rongált álmok taszítanak.

  A szertartás nem tükör. A színház megfordult istentisztelet.

  A világ nem álmodik, az ember álmodja azt.

  Aludni nyugodtan, készen lenni az ébredésre.

Az ember először almányi darabot tépett le az álomról. Minden összeroppant. Vér, borzalom, mocsok lett az álma.

Mikor álmodsz, a mélybe merülsz, mint a magzat, lebegsz. Derengenek benned a csillagok. Mikor álmodsz, nem hazudhatsz. Az ébrenlét határán, gyönyör és remegés, igaz. Álmaink összeérnek.

  Álmodni és mindent átvinni az ébredésbe.

Karácsony

A befőttek fogynak, eljön a leghosszabb éjszaka, nem várja senki, átaludni, sérülés nélkül megúszni a telet, amely hosszú a jóslatokban. Néhány madár reggelre megfagy, készülni kell. Rohamosan nő a sötétség. Valamennyi cselekedetünk, ítéletünk, gyűlöletünk, könyörtelenségünk, akár az égbe hajított kő, visszahull ránk. Közeledik a leghosszabb éjszaka, ilyenkor a külső fény csökken, ilyenkor a belső fénynek meg kell erősödnie az emberben.

Virrasztani, nemcsak a hosszú éjszakákon, amikor az ember öntudatlanul simul egy tenyér érzékelhetetlen érintésébe, amikor az egész világ kakasszóra váró éjjeli menedék. Virrasztani kell most már nappal is. Bár kevés az esély, mert "elmúlt az az idő, mikor Isten szelleme fölfogható volt és a világ érzése örökre elveszett" (Novalis)

valaki fia vagy - az élet mint az ember magára maradása, megfordítható - csak annyira lehet szükségem másra, mint másnak rám - alap, Sattipathána, étrend - az észlelhetőség határán (túl) látni - az életet nem túlfizetni - a szellem mindig jelenvaló lehetősége - közvetlenség és betörés a határtalanba - észrevétlen fordulópontok - mysterium: elismerni ezt a pillanatot teljes egészében

Itt

A csillagóceánban elmerül a Föld, amelynek kicsiny darabja, ahol élünk. Ha az ember teljes figyelemmel képes állni itt, akkor érzi, hogy talpa nemcsak néhány négyzetcentiméterrel, hanem az egész Földdel érintkezik, s talán kapcsolatban van a csillagóceánnal. A földi történet, a meghatározhatatlan múlt, egy pillanat, amiben már előtte benne volt a jövő. A történet olykor hatalmasnak látszik, de csupán puszta segédkonstrukció, a magára maradt emberiség próbálja visszavenni, lakat alá zárni az elveszett időt.

  Ami volt, egy ember szerelmes pillantása, öntudatlan ámulása a látható és láthatatlan csodákra, tiszta életének pislákoló fénye valahol távol, a Tejút határain még észlelhető. Még egyszer és soha többé. Ami nekünk itt maradt, nem az, ami volt. A múlt fényeit nem láthatjuk, csak keressük - reménytelenül, mert a múlt sohasem az, ami itt maradt belőle.

  Mi a múlt? Hadjáratok és botrányok forgataga, rombolók és építők homokozójátéka, birodalmak rákos burjánzása és iszonyatos pusztulása, butaságok és felejtések sorozata, termelési módok és kereskedések emésztő kapcsolata, eszmék és szellemi járványok tündöklése és bukása, kultúrák és civilizációk emelkedése és atlantiszi süllyedése, az anyag diadala és a lélek zsugorodása? Vagy a változatlan és halandó teremtményről beszélő mesék, legendák, regék, eposzok, mítoszok, versek, képek, szobrok, muzsikák és a kővé vált szellem épületmaradványai? Mi hát a múlt?

  A csillagóceánban hömpölygő titok.

  A múlt nem ismeri önmagát, de van benne egy sárból és agyagból gyúrt történet. A bűntől szabadulni akaró, de a bűnbe egyre mélyebben belegabalyodó ember története.

  A történet közepén Jézus áll.

  És ami történt, az a mi távolodásunk története.

  A világ: múzeum. Ez a múzeum nem a múlt, hanem a jelen szolgálója. A múlt mindig a jelen jelentősége, sohasem lehet önmaga. A jelen pedig a borotva éle, amely mohó szeleteket vág le a kimeríthetetlennek képzelt jövőből. A jelen a beváltatlan ígéretek foglya, sohasem mond le arról, hogy múlt megvalósult eldorádójának tüntesse fel magát. A jelen a múlt gyümölcseiből él és közben kimeríti a jövő forrásait.

  Világmúzeum. Nem museion, nem múzsáknak szentelt liget, mert nincs aki megszenteljen. A világmúzeum a töprengés helye, ahol be kell balzsamozni azt, ami nem tud létezni. Világmúzeum: a láthatatlan utóélete.

  Kívül az időn: az értékben látjuk a múltat. Csak a maradandó, a kimeríthetetlen marad meg. Minden pozitív múlt egyben jelen. Mert soha sincs múlt, soha sincs jövő, csak "mindig itt" az élet - a teremtés titkos forrásából folytonfolyó örökjelen.

  Lennie kell egy helynek, ahol megállítják a felejtés történetét, ahol az emlékezet töredékeiből a széthulló kép teljesé válhat, ahol az idő sír és megáll.

  Mert az embertelenség akkor kezdődik, amikor az ember valamit elfelejt. Elfelejti azt, hogy ember.

Kézirat

A látható nem minden. A mindenség részeiben megmutatkozik, egészében elrejtőzik. Jön vala-'honnan' 'és' vala-'hová' visszatér.

"És"

A kézirat nem az író és az olvasó között él, hanem két egymás mellett lévő ember "előtt" - az egyik még töpreng a kézirat fölött, a másik már nincs itt.

"Honnan"

A kéziraton írás van (aki megfejti az írás keletkezésének titkát, az írásnál magasabb rendű médiumra talál).

  Egy mű kéziratának principális, transzcendentális, eszkatológikus jellege van. Az eredet (nem feltétlenül belátható módon) magába foglalja végső következményeit.

  A kéziraton a jelek, a szimbólumok, a mondatok és a nagyobb egységek szabályos és szabálytalan lüktetése: a szellem táncának rögzített árnyai. Nincs írás, ami ne felkérésre születne. A kérő: a kor mögött az ismeretlen.

  A tudomány nem tudja, hogyan írunk.

  A kézirat azonnal rögzíti azt, amit valaki rábíz.

  Az írás feltétele: egyedül lenni. Az egyedüllét az a hely, ahol az ember nem hazudhat. Az a hely, ahol az egyedüllét kietlenségében és sötétségében a szellem megvilágító erejével világosságot kap ajándékba. A kézirat negatív: fehér lap, fekete betűk.

  Az írás a lelket megzabolázza és a szellem értelméhez felemeli.

  Az írás nem beszédmód, csak annyiban, ha a csend a beszéd ünnepe.

  Amiről nem lehet beszélni, arról írni kell.

  Az írás a nyelv szimbólumtechnikája.

  Az ember nyelvtől való megbabonázottsága (tudásszomja) a Logos csodakarakterének elhalványulása.

  A nyelv nem csupán egy médium a többi között, hanem személy és Személy (közösség) teremtő lehetősége: az isteni jelentést felismerni az ismerésben.

  A kézirat írásból van, az írás hallásból van, az írás hitté válik.

  Ahol véget ér a beszéd, kezdődhet az írás.

  Írásra váltódás: a beszéd keresése, a szó szólításba helyezése.

  Aki ír, Isten fia, a Logos megvilágosító munkáját szolgálja.

"Hová"

Sohasem a kéziratot nyomtatják ki, mindig valami mást.

  Az első kézirat az elsimított homokos föld volt. Kő, agyagtábla, állatbőr, papirusz, viasz, pergamen, selyem, nyírfakéreg, pálmalevél, emberi bőr, papír, fém, fólia, képernyő...

  Amikor megmosom arcomat, kezemmel arcomra írok.

  Ha egy iratot nem tartottak meg, attól még fenn kell tartani az oktalan figyelmet iránta.

  Az írás fennmaradásával a véletlen (ostobaság) játszik.

  A hatalom kényszere és a titkos őrizők reménye.

  Csak a változatlant nem látni.

  A tűz lángja írása.

  Aki ír, önmagával és másokkal együtt, mindig egy időben él, de gyakran előfordul, hogy nincsenek kortársai, s vele együtt egyetlen olvasó sem él.

  Aki ír, annak kötelessége kibújni az utókor vizslató, kutató kezei közül.

  Aki írások keresésével, kutatásával foglalkozik, annak fenn kell tartania a reményt.

  Az írás szöveggé válik. Jöhet a mámoros-poros filológiai, nyelvészeti, textológiai, genetikus-szövegkritikai, grafológiai roham. Mindenre támaszkodva, egyikre sem nehezedve.

  Lélekvezetés - gyermekrajz - hermeneutika.

  A hatalmilag határozott szöveg mint az olvasó dedikációja.

  Az írás nem veszti el jelentését. Az értelem technológiája nem tud arról, ami rábízatott.

  Az írásbeliség tömegesedése és a pénz párhuzamos hódítástörténete. Az írásbeliség és a nacionalizmus szembeötlő együttjárása.

  Az írás és a nem-látható-kép között élünk.

  Az írás négyszeres értelme meghaladása.

  A szellem a mérgezettségben: a mindenség nem szennyezhető be.

  Amit megismertem, azt mindig mások segítségével, magam - ismerem.

  A kéziratok halott erdők - az élet- (és tudás-) -fa testvérei.

  A világ könyvtáraiban őrzött kéziratok, az emberiség (-Gólem) nyelve alá nyomott cédulák.

  Nem tudom átlépni a kimondhatóság személyes határát.

Kor

A korszellem: a posztmodern. A történelem vége (Fukuyama), teljes Istenfogyatkozás (Buber), ahol test, üzenet, folyamat egy új gravitáció megszüntethetetlen erőterében gyorsulva tűnik el. A tömegvonzás: "a mammon, a gazdaságcentrikusan közvéleménnyé kocsonyásodott középszer" (Szabó Lajos) Az eszköz uralma, a média határtalanság-illúziója, az élet élevezetté-romlása, a pénz és szex vágya., mint az élet paródiája.

  Személy és valóság. Az atlantiszi szubsztancia az életéhségben, az új-öntudatosságban süllyed el. Demográfiai atombomba és mutánsok megjelenése, poszthisztorikus ember: intelligencia, elektronika, technológia, informatika Narkissosa, aki a Föld erőszakos áthumanizálását - terror és totalitáriánizmus, pluralizmus és demokrácia teóriáitól és akcióitól elbűvölve - pragmatikus bestialitással végrehajtja. Piac és közöny a világ erőinek koncentrálásában és felosztásában, harc és marakodás a pusztítás pozícióiért. Bábel jajgatása, régiók hermetizálódása, kasztosodás a tetem körül.

  A szellem elszótlanodása, szó (jelentés) -fogyatkozás (szó-szökőárban). Csönd. Minden korban így.

  Tudomány és művészet határai elmosódnak és egymásba oldódnak. Teológia, filozófia, természettudományok, szociológia, pszichológia vége - irónia és metafizika egybeolvadnak. Nosztalgia az utópiákért és uchroniákért. Édes nihilizmus: (egyszerre) anarchia és hierarchia, részvétel és distancia, véletlen és terv, jelölő és jelölt, absentia és praesentia, felület és mélység, dekonstrukció és totalizáció, játék és halál, öntudatosság és ráhagyatkozás, fogyasztás és fogyókúra, kábítószer és gyógynövények - a proapokaliptikus hangulat átélése, aminek alig várjuk a végét. A modern és (a szuper-, hiper-) posztmodern után vagyunk: a proapokalipszisben.

  A kor olyan, amilyen. Aggodalomra semmi ok. "A bölcs nem aggódik az előkért, sem megholtakért. Nem volt idő, mikor ÉN ne lettem volna..." (Bhagavad-Gita) Itt mi valamennyien vendégségben vagyunk. A dolog nagyon egyszerű: "A földet örökül kapják a szelídek, örömmel élvezik bőségét" (Zsoltárok 37,11)

Napló

"Azt mesélték, hogy egy ifjúnak könyve jelent meg, lelki napló hattyú- és kőversekkel. Titokban készült, mint minden fontos mű. Négytagú formája bonyolultan egyszerű volt, témája súlyos. A könyvben ismeretlen hangon szólalt meg, azon, amit ma alig hallani, ami nagyon régen volt. Csak a halottak beszéltek így, akik igazán nincsenek már velünk, s ez a hang pusztán könyv által hallható. A görög mítosz, a kibogozhatatlan fonál egyik csomóját fogta meg, a Daidalosz-történetet. A könyvben a művészi lét sorson túli legmélyebb kérdése van fölvetve: életem daidaloszi vagy ikaroszi legyen? Daidaloszként éljek, építsek labirintus-életművet, amelyben szörnylelkem bolyong; tanítsam fiamat a repülés vészes tudományára, s lássam, amint a legmagasabbról azonnal a halálba zuhan? Vagy éljek Ikaroszként, örökkévaló ifjúságban, szilaj örömben egyetlen pillanatig? Mindkettő bukás. A könyvben beszélő hang, a költő, egyiket sem választja, mert mindegyiket elfogadja. Egyszerre magasabbra szállni és egyszerre daidaloszi naplót írni a repülésről, a halálos zuhanásról. Paradoxonban élni. Van egy pillanat, amikor a mester és tanítványa ott állnak a labirintus mellett, menekülni kell valahová. A földi bajból, bűnből, fogságból egyetlen út vezet - nyitva az ég. Sem ikaroszi, sem daidaloszi módon nem található meg az ég. A költő keresi. A könyvben van egy sor, amiben megszűnik a dilemma, és az ég megnyílik. nem is sor, hanem csak két szó. Azt mondja a hang: "hiányzol: ámen". A héber záró vagy nyomatékosító szó visszhangjában isten hiány eltalált. Legalább Isten hiány legyen. Hát így láttam ezt a könyvet, amikor azt mesélték, hogy ígéretes indulás volt, de még senki sem tudta, hogy egyetlen egy verset kell írnia..." - szólt Daedalus mester és intett, hagyjam magára, mielőtt egy kérdéssel próbálkoznék.

Sakk

A sakktábla 8X8 mezőből áll. A nyolcas szám képzésének metamatikai problémái (négytagú sémák - kereszt, égtájak, évszakok, őselemek stb. - felezése) kutatásakor érdemes magára számra figyelni. Az arab származtatású nyolcas jelét mindenki ismeri ("8"). Miről van szó? A nyolcas mindazt jelképezi, amit az ember kígyólogikája teremt. A nyolcas: duplanulla, emeletes/kétszer semmi - az ember önarcképe. A nyolcas megértése a sakk első leckéje.

  A sakktáblán egymás nélkül nemlétező világos és sötét csoport, páros áll, úgy mint férfi és nő, jobb és bal, jang és jin, Ábel és Káin stb. A páros magába foglalja a két fél duális szervezettségét és dichotom egységét. A binárisan létező két pólusának bármilyen neutralizálása végzetes. Nem mondhatjuk, hogy van jó és van rossz, van igen és nem. Csak azt mondhatjuk, hogy el-nem-különíthetően együtt vannak. Agyunk egyik felével megölhetjük a másikat, ami bizonyos tekintetben figyelemre méltó, ám életünket kénytelenek volnánk befejezni.

  A sakktáblára helyezett búzaszem tantörténete lényegében a sakkjáték mágikus vonzásának, kimeríthetetlennek tűnő titkai megfejtésére irányuló kísérleteknek a nyitánya. A sakkjáték a szellem próbaköve, mondja Goethe. A sakkjáték rokona a piramisoknak és a katedrálisoknak. A teremtés utánzása. A sakktáblán végbemenő mozgások minden alkalommal mások és mások lehetnek, és nem rendeződnek olyan sorba, amely matematikailag csak a legkisebb mértékben is alá lenne támasztva. Minden matematikai megközelítés, bármily beláthatatlanul véges a kombinációk sora, egy kiismerhetetlen falba ütközik, amelyen a számok nem hatolnak át. "Csak Isten tudja bevégezni a számításokat, mi csak a bizonyításokat tudjuk befejezni" (Donald Knuth)

  A művésznek lehetősége van arra, hogy az elvont érzéseket és hangulatokat új modelleken reprezentálja. Ha a modell ilyen anakronisztikus, mint a sakk, akkor vagy axióma-rendszerén belül maradunk, vagy megkíséreljük kijavítani az axiómákat az önkényesség teljes kizárásával. "Axiómát eldobni nem lehet, mert visszajön" (Tóth Imre)

  Változatlanul a teremtés hetedik napja után vagyunk. A mi dolgunk az (ezen a hosszúra nyúlt nyolcadik napon), hogy kijavítsuk önmagunk gondolataiba gyökeret vert axiómákat, hogy a bennünk élő ember, Cusanus-szal szólva, "illa imitari potest Deum" (Isten módjára cselekedjék).

  A sakktáblán a figurák megkerülhetetlen szabályok szerint, de ezen belül szabadon léphetnek, ahogy valamennyien saját életünkben. Visszalépni nem lehet, mennünk kell tovább, vár ránk a vég. A sakkjátékban kettő játszik. Életünkben (egyedül) önmagunkkal játszunk, a bennünk élő sötét a bennünk élő világossal. Nem tudjuk, ki győz, világos vagy sötét. 

EMLÉKKÖNYV

Kelj fel!

1. Nem vallomás, nem beismerés, nem megfelelés, nem kölcsönös viszony, nem tudósítás, nem összeköttetés, "nem" mitológia, nem mítosz, nem kapcsolat, nem azonosság, nem egyenlőség. Téged kereslek - igen.

2. Közvetlen személyhez-fordulás tilos. Köztünk van a harmadik. Elhagyni minden mondatot.

3. Hatni. Ha másképp nem megy: árnyékként. Az élet váratlanul felmelegedik.

4. Az a hang, amit sohasem hallottunk, mert hiába kerestük, meg nem találtuk; az a hang, amit nem tudunk tartani - a saját hangunk.

5. Ellen nem állok, szembe nem szállok, nem könyörgök, nem diadalmaskodok, nem várok, nem követelek, el nem árullak, ki nem fosztalak, nem adok, nem vigyázok rád, nem engedlek el, nem igázlak le, szövetséget nem kötök, helyetted nem élek, nem kérek. Nem mondok semmit. Elfogadlak.

6. A javulás tőlem függ. Nem: a győzelmektől, a véleményektől, a kicsinyke élet tragédiáinak sokkoló kitakarásától, a rossz mozdulatoktól, a gőzölgő könyvektől, a felrázás művészetétől, az izmusoktól, az érzékenység halálos hatalmától, az anyagszerű tompultságtól, a hisztérikus izgalmaktól. Az élet rabja, amikor kártyázik, nem érti, hogy került kezébe a bohóc, aki lehetne, az életét megtisztító és javító bolond.

7. A személytelenség maszkja irtózatos szenvedések árán hull le. Minden reggel megmosom arcomat, minden reggel letörlök egy maszkot. Gyöngédségben ébredni. Reggel ne ismerjek magamra.

8. Beszélni úgy, ahogy hallgatni.
Hallgatni úgy, ahogy beszélni.
Érinteni úgy, ahogy nem érinteni.

9. Annyi bűnt követtem el, amíg el nem fogtam önmagamat, hogy életem nem lenne elég ahhoz, hogy a büntetést letöltsem.

10. A trapézon elég egy rossz mozdulat, itt: egy felböffenő szó. Jutalmam a zuhanás. Mindent szabad, rossz mozdulatot is. Legfeljebb a háló, amit oda képzeltem, nincs.

11. Saját diadalomtól megszégyenülten álltam. Nem tudtam, hogy az élet lényegét egy mosoly éppúgy jelentheti, mint akár az egész világmindenség.

12. Azt gondoltam minden reggel: van mentség. Körülnéztem és nem volt.

13. "Az Atlantisz elsüllyesztésével foglalkozom. A kormány rengeteg pénzt fordít erre a nagyszabású fejlesztési programra. Kezdetben egy kontinens elveszejtése gigászi és megoldhatatlan feladatnak látszott. Az évek fogytak, a politikai kockázat jólhizlalt disznó módjára nőtt. A pártvezetők, kormányok, hitszakszervezetek, multivállalatok egymást túllicitálva esküt tettek arra, hogy az átkozott világ, a kontinensnyi szemétdomb fenyegetéseit megszüntetik. Nyugtalan és álomkóros volt mindenki, a veszélyt egyre többen érezték. A feladat megoldására több kutatóintézetet állítottak fel, tudományos irányzatok és mozgalmak vetélkedtek az elsőségért. Az általam javasolt megoldás már elméleti formájában is a leghatékonyabb, a legüdvözítőbb megoldásnak ígérkezett. Mikor most ajánlom magamat, talán felesleges részleteznem az eljárásomat, amelyet sikerére való tekintettel az egész világ ismer."

14. Szerelmes voltam, ki tudja hányszor, talán elég lett volna egyetlen egyszer. Mindig az utolsónál, aki sohasem volt az utolsó, úgy éreztem, milyen sok volt előtte.

15. Fogalmam sem volt arról, hogy mibe keveredtem. A hazugságszisztéma gépezete, amely sorozatban gyártotta önelégült hamisításait, mint valami ínyencségből, az igazságosságból is vett. Elhitette, hogy javulni kész, meggyógyítható. Azonban végtelenül egyszerűen működött: ha a gépezet torkán akadt az igazságosság, hörögve gyilkolt, üldözött, tiltott, képes volt önhúsába harapni, ami nem vigasz. Máskor az igazságosságot átengedte bélrendszerén. Az eredmény ismert. A gép elpusztíthatatlan.

16. Amit tudok, akkor is volt, amikor nem tudtam.

17. Lemaradni, kiúszni a partra, leülni az öbölben a fűz alá, hallgatni egy madár énekét. Valami történt velem. Látom a parton a fát és hallom a madár énekét.

18. Olykor azon kapom magamat, hogy száműzött vagyok. Ha jobban megnézem: mindenki száműzött. S nem hall jó hírt önmaga felől.

19. Minden nap Káin és Ábel vagyok. Az egyik felülre kerül, a másik elmerül. Naponta másképp, ahogy az egynapos életben ez a praxis. Minden nap meghal Ábel, minden nap megszületik Káin.

20. Művésznek lenni ma annyi, mint egy kicsiny, de saját sarokba húzódni és éhesnek lenni és hazudni. Fölvenni a maszkot, mutatni és semmit sem beváltani. A művész csak művész akar lenni, megköveteli, hogy bárki más ember legyen. Művésznek lenni annyi, mint a nyitottságot és a világosság lehetőségét eljátszani. Hazudni és kacsintani, rettenetesen félni attól, hogy önmagát felszámolja.

21. Az el nem tűnő kérdésekre egész életünkkel válaszolhatunk.

22. A démonok leváltak rólam, kimásztak belőlem, már nem azonosak velem. De még itt vannak és fogva tartanak. Rongáltságom tudatába kerültem. Nem félek, démonaim félnek, hogy elveszítenek.

23. A gondolkodás: hódítás. Arról beszélek, ami semmivé tesz.

24. A világ összetartozik, általa veszek tudomást magamról.

25. Nem a történés hiányzik, hanem a részvét teljesége és fegyelme, a mindenen áthatoló, fegyelmező (harmadik) szem.

26. Vár ez a nap, ez a délután, ez az este és éjszaka, hogy teljesen a tiéd legyen.

27. Minden jó könyv, akár a simogató kéz, meghosszabbítja életünket.

28. A haragot, keserűséget, pletykát, intrikát, megbélyegzést, gyűlöletet, kétségbeesést mind feloldhatom magamban, egy észrevétlen harmóniában. A köpést sem letörölni, felszárad magától.

29. A tiltakozás az ember elemi joga, amellyel soha nem akar, de kénytelen élni.

30. Minden értékelésnek először és utoljára önmagára kellene alkalmaznia magát, akkor nem kevernénk a megismeréssel.

31. Az egyetlen, amit meg tudok mutatni, amit nem tudok.

32. Milyen volt? Szertelen, pontos, heves, csendes, szabatos, egyértelmű, elragadtatott, szenvedélyes, lelkesült, beszámíthatatlan, kótya, túlfűtött, felindult, tiszteletteljes, szerencsétlen, csapongó, eredetieskedő, dadogó, gyalázatos, élénk, gátlástalan, elfogult, felelőtlen, győzedelmes, romlott, hamis, értelmetlen, durva, carpe diem lény. Mégis milyen volt?
A tagadás görög jele volt.

33. "... akkor én magamtól jártam, és úgy tettem, mintha semmi sem történt volna, ..." (Aranyos Mihály Pál)

Gondolj rám!

1. Aki játszik (látszólag) nyer vagy veszít. Tét nincs - veszít. Nekem nem fáj, ha játszol. Nem játszhatok, mert egyetlen játszmám van.

2. Az előadásnak vége, a színház üres, leégett. A nézőtéren marionett-figurák hűlt helye. Egy karcsapás és fönt lebegsz, nem az égben, a zsinórpadláson. Győztél ezerszer, győzni fogsz ezeregyedszer. Könny és kacagás, tónusos feszültség hipnózisa az üres életeken. Múló mámor. Jutalmad a remegés: egyedül.

3. Ne üzenj hadat a vírusoknak, főképp ne hívd őket lustaságból vagy gyávaságból uralmad fenntartására, mert a betegség nem felmentő sereg, hanem jóltáplált zsoldoscsapat.

4. Mindenki állandóan vár valamit. Sok pénzt a szerencsejátékon, vagy egy ölelést, amelyikben benne van mindegyik ölelés. Sikert, lármát vagy nyugalmat, csöndet, hogy egyszerűen jó legyen. Senki sem tudja, hogy amit vár, az megvan. Mindig is megvolt, nem lehet elveszíteni. De mérhetetlen akadályokat gördít önmaga elé, hogy el ne érje.

5. Az óramutató árnyéka: egy másik idő.

6. Az ember nem lehet csillag, az összes többi lehetőség esedékes.

7. Valaki azt állította, hogy van a földnek középpontja. Meglepő gondolatnak tetszett. Keresni kezdték a föld középpontját.
Nem találja meg senki sem. Mert a pokol nem lehet a föld középpontja.

8. Apám diófát ültet, nyugodt földszag telepszik orrába. Este Plinius könyvét forgatja, amelyben az áll, hogy amikor a fa kidől, saját erejéből is életre kel.

9. Zelencsukban, a világ akkori legnagyobb teleszkópján Antonioni megnézte az Androméda-ködöt. Így érezte, hogy szószerint belefullad a csillagok végtelen tengerébe. Mielőtt gyakorlati tudatát elveszítette volna, megkérdezte: "És mi volt az előtt?" Az orosz csillagász jóindulatúan mosolygott, talán, hogy időt nyerjen, hogy fölmérje, vajon a kérdező elbírja-e a választ. Végül így válaszolt: "Előtte? Előtte nem volt semmi, mert nem létezett semmiféle előbb."

10. Derszu Uzala - Hérakleitosz, Buddha, Lao-tse késői leszármazottja. Tanításait egy orosz hadmérnök-geodéta jegyezte le. Derszu Uzala megvalósította a tanítás és élet egységét. Még egyszer és utoljára. Ami fennmaradt tőle, néhány mondat:
  "A legfontosabb ember a Nap."
  "A másik fontos ember a Hold."
  "A magányos hegyi kunyhót állítsd helyre, mielőtt tovább mégy, védett sarkába száraz forgácsot, rizst és sót tegyél."
  "Annyit vegyél el a természetből, amennyire szükséged van, ne többet. Amire szükséged van, azt nyugodt lelkiismerettel elveheted, mert az érted van."
  "Jobb világot hagyj magad után, mint amilyet kaptál."

11. A Szellem Kölyök mindent úgy pillant meg, ahogy először látja. Így érkezik mindenhova, hogy még sohasem volt ott.

12. Aki él, elfeledkezik arról, hogy halott. Mindig csak egy ember él, a többi másolat.

13. Csuang-tse sárkánya nem vagyok, akkor minden kérdésedre elégedetten böfögnék. A gondolkodás nem szellem, hanem csak válogatás az ehető és nem ehető között. Ez a disznófilozófia. "A szellem nem deffiniálható." (Tábor Béla)

14. Kolumbuszt mérhetetlen felelősség terheli Amerika fel (nem) fedezéséért. Matrózai előtt hiába csalta az otthontól való reménytelen távolságot. Egy nap bekövetkezett az, amitől tartott. A Pinta matróza kiáltott: "Föld!"

15. "Az ég ahol a földbe ütközik."
"Az ég sehol sem ütközik a földbe."
  A logika rémuralma itt véget ér: a föld mint formáció, az ég mint információ.

16. A szufik juhszagú ruhában jártak, minden kocsmába betértek. Ittak, ha egy pohár bort kaptak. Legtöbbször verést kaptak. Helyük hely nélküli, nyomuk nyom nélküli. A szabadgondolkodó, a szufi neve: jöttment. A kocsma porában ültek és azt mondták maguknak: "Tisztulj meg magad minden tulajdonságától, hogy ragyogó mivoltod szemlélhesd." Elhagyni minden szifát, a feleslegesen megszerzett tulajdonságokat. Mert "kiderült, hogy semmi sem derült ki soha még".

17. Chin Hua azt mondja, hogy a romlást (áramlást) magunkban megfordíthatjuk és aranyvirággá válhatunk. Akkor vigyázni tudunk mindenkire, mint magunkra, kezet nyújthatunk annak, aki elmerül.

18. Ajándékba kaptad a földet, az országot, az alvó népet, a várost, a falut, a síkságot, a hegyeket, a fákat, az állatokat, az embereket, akik veled együtt élnek.

19. Ebben az országban egymással beszélni nem lehet. Túl sok szörnyűséget és hazugságot vágtunk egymás fejéhez. Mindent megjelöltünk, suttogva vagy ordítva, és másnap az ellenkezőjét állítottuk. A beszédnek nincs értelme, az írásnak befellegzett, végül kiderült, hogy semmit sem mondtunk ki. Ennek az országnak némasági fogadalmat kellene tennie, amit Isten könyörtelenül ellenőrizne.

20. A könyvespolcon nagy a zaj. A magányosok kórusa ez, akik szemben a karmesterrel, átnéznek egymás válla felett.

21. Amikor nem beszélgethetsz senkivel, amikor nem olvashatsz, amikor egyedül vagy - ne nyugtalankodj, az oktalan bánatba ne merülj, hanem hallgasd az ezer és ezer történetet, amelyek veled estek, nézd meg a tájakat és arcokat, amelyeket nem vettél észre, hangokat, amiket nem hallottál, képeket, amiket nem láttál. Üsd fel belső könyveket, végre olvasd az igaz történeteket, amelyek veled estek, és annyira várják, hogy teljesen a tiéd legyenek.

22. "Rohadt csontvázakon lóg minden írás - nem-írni nem tisztább mint írni - legfontosabb: nyugodtan csinálni - a tétnélküliséget minden írásnál érzem - csak tét nélkül lehet pofázni - megoldás, mint mindig, most sincs - amit csinál az ember, abban bukik el - a bukást az ember nem érzi, nem fedezi fel, elcsalja - valakivel úgy legyek, hogy semmit sem akarok mondani - csak azt, amit az ember előtte nem tudott..." (Várhegyi Miklós)

23. Rengeteget olvasott, a terjengős ismeret nem állt össze orphikus rendben, ráadásnak ott volt a buja és zavaros érzékiség. A szentek, a nők, a zene, a képzőművészet, a lexikonok, az albumok, a regények és persze a magazinok - ez volt az ő világa. Szellemi és érzéki bélpoklosság. Elment a nagy kommentátor, feloldozást remélt.

24. Kíméletesen pillantani rá, mintha a saját arcod volna.

25. A talmudisták szerint harminchat igaz ember hordozza a világ egész súlyát. Ők a világ megsokszorozott szívét jelentik, s edényként fogadják magukba az emberiség minden fájdalmát. A legsajnálatraméltóbb az, aki nem tudja, hogy ő "igaz ember". Számára a világ szemlélése elmondhatatlan szenvedés (André Schwarz-Bart)

26. Hamvas Béla azt mondta: "Ezt a szót, hogy tanítvány, a magam számára szeretném fenntartani." Aztán egyszer még azt is mondta: "Nem vagyok boldog. Sohasem voltam és valószínűleg sohasem leszek az. Biztosan tudom, hogy csak akkor lehettem volna boldog, ha egy lettem volna a tizenkettő közül és 'őt' hallottam volna." De melyik lett volna a tizenkettő közül? Melyik egy?

27. Nem az a fontos, van-e mestered, hanem az, hogy tanítvány vagy. A mesterből kisugárzó lelki hatás, az ösvény, amin még senki sem járt, mégis hozzá vezet.

28. Saint-Exupéry valahol azt írja, hogy "ha sírok, az azért van, mert még nem vagyok elég tiszta". De ha könnyeidnek nincs közönsége, már közel vagy.

29. A hit euphon volt, ma már nem ismert hangszer - belső hallás.

30. D. biztatást vár, pedig már az első lefordított mondattól megkapta: "A közösség érdekében végzett munkák közül a megismerésnek jutott a leghálátlanabb feladat." (Grisebach)

31. Valamennyien egyet ismételgetünk, amikor megszületünk elfelejtjük, hogy rózsát akartunk önteni:
  (a rózsaöntés: alkotás
   a rózsa virulása-hullása: élet
   a rózsaminta készítés: az ismerő szeretet
   a tűz: az idő
   a folyékony érc: a személy
   öntés a formába: bölcsesség)

32. "Ugyanaz ugyanabban maradván önmagában megnyugszik s így szilárdan áll, ugyanott marad." (Parmenidész)

33. Már most úgy kellene egymás előtt állnunk, ahogy egyszer majd fogunk.

Látogasd meg a földet!

1. Az ember abban első, hogy második.
Különös lény, mert külön van.
Idegen lény, mert vendég a földön.

2. A testben Jézus lakik és Júdással beszélget.

3. A szellem a titok őrzője.
Az ember a szellem szerelmese.
A (Név) távol van és arcát a kezébe temeti.

4. Az ember nem a haláltól, hanem az élettől fél.

5. Nem behódolni a jónak és nem kétségbeesni a rossztól.
Aztán behódolok a rossznak és kétségbeesek a jótól.
A tű fokán átfűzött (jóból és rosszból fonott) kamilosz.

6. Ki kellene bontakozni "a szavak csábításából" (Nietzsche) - a sarx amint elcsábítja a logost.

7. A szellem részvéttel van az iránt, ami szembeszáll vele, s ez egyben az alacsonyabb részvétele.

8. Hadész: az egyre üresebb árnyékvilág.

9. A világ átokra éhes, s benne az elismerést-kereső korbácsot lóbál.

10. A legkiválóbb emberek lidércálma az, ami minden erőlködés nélkül megtestesült.

11. A kultúra koncentrációs tábor, ahová bemászni igyekszünk a mindenkori őrség figyelmét kijátszva.

12. A leveleit kedvelem, egyetlen felesleges betűt sem hajlandó leírni.

13. Bárki arcában azt az arcot szeretjük, amit minden nap elmulasztunk.

14. A föld (adamah) szidalmazása vagy dicsérete: apakomplexus.

15. A posztmodern nem volt kevésbé biblikus vagy barbár.

16. Az Ó- és Újszövetség (között az értelem) szakadékába csak egyszer lehet bele esni.

17. Juan Jepe, Novalis, Rilke bámulják a fecsegő sírásókat és a mohó templomrablást.

18. A kezdetet próbára tenni, a végkifejletet már nem érdemes.

19. Aki elmegy, nem megy el; aki itt van, elmegy.

20. "Az 'én' nemérzéki lény, létező valóság, amely nem keletkezik és nem múlik el. Tőle a változás teljesen idegen. Az önfeláldozás éppúgy az 'én' értékelése, mint a szexualitás vagy a hatalomvágy. Az értékelés pedig működés, a nemérzéki létezőnek önérvényesítése. Metafizikai képtelenség az, hogy az önfeláldozásra kész öröklény nem akar érvényesülni." (Fitos Vilmos)

21. Ne zavarjon, hogy hallgatok. Ma abban az örömben részesülsz, hogy nem mondok semmit sem. Átnézhetsz rajtam keresztül.

22. Természeti erők, ösztön, betegség - nem léteznek. Az élet mint betegség (úgy kell nekünk) nincs.

23. (Egymásról-nem-tudásban, egymást-nem-folytatásban, egymásra-igent-nem-mondásban) ellenmondásban éltünk, az ellenmondás volt az önhitünk.

24. Azt remélted elegendő megtudni a számot, és felhívhatod Istent, aki mindig mással beszél.

25. A szellemi élet a proapokalipszisben nem érett még a pneumacentrikus önismeretre - tévedni szeretnék.

26. Képességeim fogynak: már nem tudok senkit sem követni.

27. Gyöngeségem, hogy nem tudok eléggé gyűlölni, ennek ellenére az embernek el kell tűnnie a földről.

28. És "miért haltak meg annyian?" (Tamás Gáspár Miklós) A nemi szervtől a pártvezérig Istenhamisítás történt. És már nem volt logos, csak rohadt hús - mai illat.

29. Végtelen probléma állt elő a tapasztalással.

30. Amikor Huj Hajt megkérdezték, mi az értelme annak, hogy "nincsen semmi, ami tapasztalható lenne", akkor azt mondta: "Képesnek lenni arra, hogy úgy lássuk az embereket, a férfiakat és a nőket, valamint a különféle jelenségeket, hogy közben szabadok maradunk a szeretettől és a gyűlölettől, éppen úgy, mint amikor nincs semmi közünk hozzájuk. Ez az, amit úgy nevezhetünk, hogy nincs semmi, ami tapasztalható lenne."

31. Aquinói Tamás halálos ágyán: "Nem tudok többé írni. Dolgokat láttam, amelyek mindazt, amit írtam olyanná teszik, mint a szalma."

32. "Naaszeh adam (teremtsünk embert), laabod eth-haadamah (aki szolgálja a földet)"

33. Így hallottam: elindultam megkeresni önmagamat.
Dekonstrukció: (ne, egyáltalán ne keresd)
(Önmaga felett otthon) van MINDEN

koszegis@freemail.hu