– Nem térnél rá a lényegre?

– Hmm. Ugyanolyan türelmetlen vagy, mint én. Egyszerre akarunk látni mindent. Igen, ez lehetséges. Azonban a "mindenlátáshoz" nem kellenek a szavak. Ha csönddé válok, hallani és látni fogod. Addig vezessenek minket a szavak.

*

   Karácsony volt, gyertyát gyújtottam, s leírtam ennek a Naplónak az első sorait. Aznap kaptam meg a "Concordantia Carpatiensis" című tanulmánnyá formált látomást. Ez az! – gondoltam. Végre egy megvalósíthatónak tűnő elképzelés Hamvas Béla Öt Géniuszának harmonizálásáról. A Földet körül ölelő Aranygömbmező fölragyogott. Fölismertem, hogy nincs jelentősebb feladat itt, ahol élnünk adatott, mint összehangolni az embereket, az állatokat, a növényeket, egymást és a Föld ránk vigyázó, csillagokban fürdő arcának ráncait. Lejátszani ember és táj pentaton összhangzatát.

   Az is világos volt, hogy mindez a lehetőség, egy minden elképzelést fölülmúló szoteriológiai menetrend része, amelynek a legnagyobb áttekintését a Három Szövetségek Útja adhatja:

   ¤ először volt a vér (avagy) a test szövetsége a Kimondhatatlan és Ábrahám-Mózes népe-vére között – egy nemzet szövetsége;

   ¤ másodszor volt a lélek szövetsége a Kimondhatatlannal Jézus véráldozatán keresztül az emberiség között – az emberiség szövetsége;

   ¤ harmadszor most itt van a lehetőség: a szellem planetáris szövetsége a Kimondhatatlan segítségével az emberiség és a vérző Föld között – a planetáris szövetség.

  Hamvas Béla, a magyarok legnagyobb tanítója, logocentrikus mágusa, az öt géniusz intuitív látomásával pentagrammát (egy vonallal ötágú csillagot) rajzolt a Kárpát-medence fölé, amely bajelhárító jel, ugyanakkor a láthatóvá vált az öt elemből felragyogó Nagy géniusz arca, ami az embert itt nagy dolgokra hívja el. (Talán ezt a csodálatos arcot pillanthattam meg a tavalyi nyári napforduló előtti ayahuascás éjszakán, amikor a csillagképek hátrahúzódtak, és az égen egy gyönyörű lehunyt szemű arc volt, amelyben szépséges lehunyt szemű arcok ragyogtak le ránk.)

*

   A Concordantia Carpatiensis fluktuálódó csoport, amelynek belső köréhez a tavaly tavaszi napéjegyenlőség idején csatlakoztam és amelyből most hátra léptem. A csoport az Öt Géniusz harmonizálásának kísérlete során öt teremtő erejű mozzanatot, – értékelésbe nem vonható jelentőségű – ötfokú skálát alkotott:

   1. Az első hang – a teremtő szó. Hamvas Béla "Az öt géniusz" könyvének "tudományos-sámánista" redukciója: a csoport vezetője, Nádor Judit-Ruw-Keya elhívásos látomást kapott, amelynek lenyomata a "Concordantia Carpatiensis" című tanulmány, amely aztán sok nehézséggel beleíródott a dél-amerikai szent helyeken feltöltött nagy kristályba is. A tanulmány, bár színvonala kétségeket ébresztett, programos elsősége transzcendens rangjának ereje aktivált és csoporttá szervezett számos különböző felkészültsége és hátterű embert. A résztvevők nem, csak a lét henid.

   2. A második mozzanat – az első fizikai, látható megnyilvánulás: a Látókő születése. Ami születik, minden tudással körülvéve, a születés védelmező-óvó-tápláló burkában, öntudatlanul születik. Az első magvető csoport-szertartások egyikén spontán módon találtak rá az Öt Géniusz szabálytalan pentagramma középpontjára, az Esztergom melletti Látóhegy közelében lévő üres helyre. Két éve, a tavaszi napéjegyenlőség idején, ide állították fel a litopunkturás Látókövet – amelynek íriszét, az Öt Géniusz egy-egy távoli helyéről érkezett kőből illesztette össze Rhea Marmentini. (Egzaltált örömömben magamhoz akartam ölelni minden csoportalkotó résztvevőt, csodáltam őket – mert nem lehet nagyobb feladat és öröm, mint részt venni ebben... – az Öt Géniusz összehangolásában.)

   3. A harmadik, immár univerzális hangolás, a Látókő, az Öt Géniusz szabálytalan pentagramma középpontja mellett bemutatott hódolat és áldozat, amely egyben a középponttal való egyesülés közvetlen és egyetemes aktusa, és részben spirituális megerősítése volt – a pünkösdi Egy-Nap-Fordulat, amelyet Goda Gábor alapított és hajtott végre – és forog tovább. (Erről lásd a 2010. májusi leírásomat.)

   4. A negyedik mozzanat volt, a tudatosság aranymetszése, amely visszaigazolta, hogy a Látókő valóban centrum, nem csupán imaginárius dimenzióban, hanem a Föld, a térség morfológiai odaadása és együttműködése szerint is. A  centrumot egy éves szertartási sorozatban kiterjeszthettük a négy égtáj irányába, mégpedig aranymetszéssel kiszerkesztett védelmező-lehorgonyzó pontokra: a beszélő nevű helyekre: délen a Kétágú-hegyre, nyugaton a Kis-Strázsa-hegyre, északon a Vaskapura, és keleten (még mindig nem tudjuk mekkora ajándékként és kontrollként) a Hamvas-kőre.

   5.  Az ötödik a finomhangolás, a concordantia (szívszövetség) szintjének emelésére tett kísérlet volt, amelynek megalapozását és előkészítését, azaz a csoport tagjainak közvetlen spirituális élettisztítását, Kajuyali Tsamani az isteni növény, az ayahuasca szertartásának segítségével végezte el bennünk. (Erről részletesen lásd a 2011. júniusi leírásomat.)

   Ezt az öt mozzanatot különböző módon éltük át, többnyire mélyalvásban, álomban és hétköznapi éber tudatossággal – minden alkalommal hiányos létszámban, az alapvető asztromágiai-kartográfiai-sophiai felkészülést mellőzve. Tehetetlenül néztem a három "f" felvonulásait, ahogy valami kimagyarázhatatlan közönybe és "felületességbe" fullad Goda Gábor tisztító és ébresztő (rítus-abécét tanító) Újhold-szertartásainak kezdeményezése, aminek a tétje minden addigit felülírt(!). Csoportvezetőnk "agresszív fajtájú" rákbetegsége megjelenítette a "fenyegetést". A megoldás ez lett: kórház, három műtét, kezelés – korunk "fölényes" institúciói. Remélem: gyógyulás. (Lásd 2011. szeptemberi írásomat Cancer címmel.)

   Az ötödik meghatározó, behangoló, élettisztító mozzanat után, annak vitorlás lendületében, 24 napon keresztül, a benalmadénai Megvilágosodás-sztúpánál jártam. Napi gyaloglásaimban egyesével mindenkit "felvittem", jázmin és olaj felajánlással, a Szív-szútrával a szívemben, s mindenkit azonosítottam a buddhista megismerés 24 tárgya egyikével. A szeptemberi, az északi pontot "lehorgonyzó" csoporttalálkozón a félelem és az aggodalom volt az úr. Ez után egy levelezési témát nyitottam: "Az Öt Géniusz összehangolásának rítusaihoz" címmel, hogy kezdjünk párbeszédet (mert egyre erősebbé vált bennem a gyanú, hogy senki sem olvasta Hamvas könyvét), egy darabig monologizáltam aztán – elsüllyedtem. A decemberi, a déli pontot egyesítő találkozó előtt a csoport vezetőjével gyalogoltam a Kétágú-hegy és a Látókő között. Felidéztem "A kis Buddha" című film egy jelenetét, amikor a szerzetes némán áll a forgalmas hídon és leteszi, amit hozott: egy csészét. Mondtam, hogy visszamegyek a hídra. Minden írásom egy csésze. Legyen, akié.

 *

   A decemberi találkozó alatt egy látomás kísért végig. Nem értettem, lenyűgözött. Amikor egy hete, a tavaszi napfordulóhoz közelítve, a szertartásház alapozásához érkeztem, összeállt a kép. Tudtam, hogy Goda Gábor, a csoportban a legfontosabb társam, nem jött el. Veszprémből busszal mentem Esztergomba, aztán gyalog a Látókőhöz, ahogy egyedül többször is. Azon töprengtem, hogyan születnek a szent helyek – azoktól az emberektől lesznek szentek, akik odamennek és azon a helyen megdobbantják a Föld szívét... Tudom és nem-tudom. Nem vagyok oszlop, csak egy ember, aki mindjárt befejezi. Adtam, amim van, szolgáltam, amíg tudtam. Búcsúzom. Még szorongatom a gyolcsba és kagylóhéjba zárt kristályt (még nem tudom, hogy Megyeri Andrásnak adom tovább) – Goda Gábor az Egy-Nap-Fordulatokat látott kristályát is így készítem elő, gyolcstengerbe és kagylóhéjba, hogy úgy növekedjék, mint az igazgyöngy (még nem tudom, hogy aki átveszi, szétszedi). Nincs meg bennem az építő csönd.

   A Látókő mellett, egyedül. Hogyan gyógyíthatnálak, amikor mindenki tud mindent, én meg beteg vagyok. A Látókő írisze, mintha szeme szemem volna, bevérzett, bárcsak fényt sírna. A zűrzavar felett, hirtelen a keleti Hamvas-kőnél ismét megjelenik egy hatalmas Aranymadár, szárnyaiból és tollaiból, mint aranyszökőkútból sugarak ömlenek a térségre. Az északi Vaskapu fölött, a Sarkcsillag köré Aranygalaxis szövődik és finoman forogja-szórja ránk csillagait. A nyugati Kis-Strázsa-hegy fölött egy hatalmas "T" alakú jel kezd pörögni, amit először római jelvénynek vélek, ám ez egy fokozhatatlan sebességgel pörgő és üres Aranykorpusz, ragyog. A déli Fehér-szirt és Öreg-szirt között áll az öreg Aranytölgy, aki mint egy hatalmas medúza, ritmikus aranyhullámokban szakadatlanul hullámozza leveleit, virágait, terméseit a világba. A Látókő csöndben föltekint. Követem. Fent egy nagyon ismerős, Egy-Nap-Fordulat tengelyében vitorlázó Aranyhajó, mozdulatlanul úszik az égen, a hajó hídján áll testvérem, fölszállok mellé, talán elvisz egy darabig.

   Hamvas Béla szavaival köszönöm, hogy Testvéreim veletek mindegyütt része lehetek annak, aminél nem ismerek nagyobb feladatot Magyarországon: "A hely sohasem definiálható..., ahol nincsenek könnyek..., ahol jobb lesz az ember." (Az öt géniusz)

*

– És most mihez fogsz kezdeni?

– Csatlakozási kísérleteimben elbuktam. A  test, aminek látszom, komoly figyelmeztetéseket adott, mindig tiltakozott, ha utat tévesztettem. Sokszor erőszakkal levertem, ám végül meg kellett hajolnom a test kiáltása előtt. Nyilván tudod, az embernek is öt géniusza van. A test az ember látható géniusza, amelyet körül vesz a (félelemben és vágyban reszkető) lélek géniusza, amely benne van az (elkülönült) elme-tudat géniuszban, amely elfelejti láthatatlan forrását az "én vagyok" (a tér és a csönd) géniuszt, s végül mindent magába foglal az "Önmagam" (lét-tudat-üdv) géniusz. Utunk, szoteriológiánk (üdvtanunk), az emberi öt géniusz (még nem hallható mély csöndrétegeink pentatoniája és látomásainkban már ránk várakozó pentagrammikus géniusz arcának, hangnak és képnek) "összehangolása"... Az öt a szeretet Aranyszáma. Minden más csak ez után jöhet.

– Mégis, mit akarsz csinálni?

– A játék véget ért. Kudarcot vallottam. A tanúság marad. Bámulom a különböző színvonalú tudatosságok(-tudatosságaim) fodrozódó és egymást tükröző hullámait. Látom, hogy semmi sem változik. Akkor én változok. Az öreg kérdés: mit tudok, mit remélek, mit tehetek? – lassan kiürül. Hogyan változzak? A válasz egyszerű, Nisargadatta mondja: "Nem az számít, mit csinálsz, hanem az hogy mit nem csinálsz tovább."

– Mit nem fogsz csinálni többé? Kétlem, hogy nem fog felháborítani a tudatlanság, ami az élet motorja a Földön.

– Igen, valószínűleg továbbra is összetörök tudatlanságaim kövei alatt, amiket én is, és körülöttem tükörképeim milliárd alakban megszemélyesítenek. De már azzal a tudattal, hogy "a létezés értelme és célja, a szenvedés titka, az élet tudatlanságtól való megváltása" (Nisargadatta). Azzal a tudattal, hogy bármely lény és a Föld állapota, egyben az én állapotom. Azzal a tudattal, hogy igyekszem cselekvő szeretettel nem-cselekedni. Ehhez kell a csönd.

– A virágok tudatlanok?

– Csöndes illatuk vezet ki a tudatlanságból.